Tabajdi Csaba szerint a koszovói EU misszió nemzetközi jogalapja immár szilárd. Az Európai Parlament Külügyi Bizottsága jelentésében dicséri Szerbiát konstruktív magatartásáért. A koszovói helyzet jelentősen javult az elmúlt hónapokban. Tabajdi Csaba módosítója hatására a jelentés felszólítja az EU-t, hogy szigorúan kérje számon az Ahtisaari-terv kisebbségvédelmi rendelkezéseinek maradéktalan végrehajtását, így a szerb és más koszovói kisebbségi közösségek számára járó egyéni és kollektív jogok, autonómiák kiteljesítését.

“Belgrád segítőkészsége nélkül ellehetetlenült volna a koszovói EU misszió (EULEX).” – hangsúlyozta Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegáció vezetője, az Európai Szocialisták Koszovó-felelős társjelentéstevője. “A novemberi ENSZ biztonsági tanácsi döntés után elhárult az akadály az EULEX tevékenységének kiterjesztésére egész Koszovó területére, a szerbek lakta északi részekre is.”

A magyar szocialista EP képviselő szerint az EP Külügyi Bizottsága ma elfogadott jelentésében nagyra értékeli a belgrádi Európa-barát kormány rugalmasságát. “Sajnos a koszovói kormányzat viszont vonakodó az EULEX-szel való együttműködés egyes területein, ezen a magatartáson sürgősen változtatni kell. A biztonságot garantáló KFOR erők és az EULEX misszió közötti együttműködést is javítani kell.” – írja a jelentés.

Tabajdi a szavazás előtti bizottsági vitában legsúlyosabb problémának jelenleg a koszovói gazdasági és szociális helyzetet, valamint az energiahiányt nevezte. Ezért is különösen sürgető a privatizációs törvény elfogadása, amely segítheti a külföldi tőkebefektetések felfutását. Az EP képviselő szerint pozitív, hogy folyamatos az áruforgalom Szerbia és Koszovó között, dacára a CEFTA egyezmény körüli vitáknak.

A román, spanyol és ciprusi EP képviselők által felvetett kifogásokra reagálva Tabajdi hangsúlyozta, hogy a realitásokból kell kiindulnunk, nem forgathatjuk vissza az idő kerekét. “Mára világszerte 54 állam ismerte el Koszovó függetlenségét, köztük az EU tagállamok túlnyomó többsége. A cél, hogy Szerbia és Koszovó számára egyaránt európai perspektívák nyújtsunk.”

A szavazás során elfogadták Tabajdi Csaba szóbeli módosító indítványát, amely felszólítja az EU-t, hogy szigorúan kérje számon az Ahtisaari-terv kisebbségvédelmi rendelkezéseinek maradéktalan végrehajtását, így a szerb és más koszovói kisebbségi közösségek számára járó egyéni és kollektív jogok, autonómiák kiteljesítését.