Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén foglalkozik a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 260. § (1) bekezdés a) pontjának és (2) bekezdésének, továbbá a 219. § (1) bekezdés d) pontjának és a 225. § (1) bekezdésének alkotmányosságával.

Megbeszélik az Országos Választási Bizottság 323/2007. (IX. 12.) OVB határozata ellen benyújtott kifogást. Az OVB megtagadta az A. J. magánszemély által kezdeményezett népszavazás aláírásgyűjtőívének hitelesítését. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a költségvetésből finanszírozott valamennyi intézményben bármilyen jogviszonyban foglalkoztatottak legalább 3%-a roma legyen?”

Kifogás érkezett az Országos Választási Bizottság 183/2007. (VII. 23.) OVB határozata ellen is. Az OVB hitelesítette a Sz. P. magánszemély által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtőívének mintapéldányát. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézményeik, kórházaik működtetésének módjáról a helyi önkormányzatok dönthessenek?”

Ismét tárgyalják Nagy Tamásnak, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége elnökének termőfölddel kapcsolatos népszavazási kezdeményezését. Kifogások érkeztek az Országos Választási Bizottság 182/2007. (VII. 23.) OVB határozata ellen, amely hitelesítette az aláírásgyűjtőív mintapéldányát. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a földterület megművelőjét illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén ?”

A testület elé kerül az Országos Választási Bizottság 231/2007. (VII. 31.) OVB határozata ellen benyújtott kifogás. Az OVB megtagadta a D. Gy. magánszemély által kezdeményezett népszavazás aláírásgyűjtőívének hitelesítését. Az íven szereplő kérdés: „Akarja-e Ön, hogy az országgyűlési képviselő választásokon csak olyanokat jelölhessenek, akik az Európai Unióhoz történő csatlakozás előtt (2004. május 1.) nem voltak országgyűlési képviselők?”

Kifogással támadtak meg az Országos Választási Bizottság 73/2007. (XI. 12.) OVB határozatát. Az OVB megtagadta az A. J. magánszemély által kezdeményezett népszavazás aláírásgyűjtőívének hitelesítését. Az íven szereplő kérdés: „Akarja-e Ön, hogy az önkormányzati képviselő választásokon (megyei jogú városban, megyei közgyűlésben, fővárosi közgyűlésben továbbá helyi önkormányzatok képvisel testületeiben) csak olyanokat jelölhessenek, akik az Európai Unióhoz történő csatlakozás előtt (2004. május 1.) nem voltak önkormányzati képviselők?”

Napirendre kerül az Országos Választási Bizottság 19/2008. (I. 8.) OVB határozata ellen benyújtott kifogás. Az OVB megtagadta a Túlélés 98 Egyesület képviseletében benyújtott kezdeményezés aláírásgyűjtőívének hitelesítését. Az íven szereplő kérdés: „Akarja e, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa által felállított Nemzetközi Büntető Törvényszék vizsgálja, vonja felelősségre a Magyarországon rendőrök által Polgári lakósság ellen elkövetett Emberiség elleni bűncselekmények elkövetőit, a bűncselekmények elkövetésére parancsot adó rendőrtiszteket / főtiszteket, ezen cselekmények elkövetését támogató, bűnpártoló Kormányzati tisztségviselő személyeket.”

Megtámadták az Országos Választási Bizottság 63/2008. (II. 26.) OVB határozatát. Az OVB megtagadta a Túlélés 98 Egyesület képviseletében benyújtott népszavazási kez- deményezés aláírásgyűjtőívének hitelesítését. Az íven szereplő kérdés: „Akarja-e, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa által felállított Nemzetközi Büntető Törvényszék vizsgálja, vonja felelősségre a Magyarországon rendőrök által Polgári lakósság ellen elkövetett Emberiség elleni bűncselekmények elkövetőit, a bűncselekmények elkövetésére parancsot adó rendőrtiszteket/főtiszteket, ezen cselekmények elkövetését támogató, bűnpártoló Kormányzati tisztségviselő személyeket.”

Kedden harmadszor lesz napirenden a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításról szóló, az Országgyűlés 2008. június 2-i ülésnapján elfogadott törvény alkotmányossági vizsgálata. A parlament által elfogadott, még ki nem hirdetett törvény alkotmányellenességének előzetes vizsgálatára irányuló indítvánnyal a köztársasági elnök június 24-én fordult az Alkotmánybírósághoz.

Tanácskoznak a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányosságát vizsgáló határozattervezetről. Problematika készült arról, hogy a helyi önkormányzati választáson való részvétellel összefüggésben megállapítható-e mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség.

Megkérdőjelezték az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 32. § (1) bekezdése a) pontjának „személyi azonosítóját” szövegrészének alkotmányosságát.

Szó lesz a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 117/B. § (3) bekezdés b) pontjának alkotmányosságáról. Megvizsgálják a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 175. § (1) és (2) bekezdésének, valamint a 174. §-ának alkotmányosságát.