Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Szabadi Béla volt politikai államtitkárt hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt szerdán jogerősen a Legfelsőbb Bíróság (LB).

A Fővárosi Ítélőtábla tavaly áprilisban hivatali visszaélés miatt nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Szabadi Bélát. A másodfokú döntés ellen a vád és a védelem egyaránt fellebbezett, így került az ügy harmadfokon a Legfelsőbb Bíróságra.

Az egykori kisgazda politikus az Orbán-kormány idején, Torgyán József minisztersége alatt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára volt, nyolc éve indult ellene büntetőeljárás. Szabadi Béla az eljárás kezdeti szakaszában több hónapot töltött előzetes letartóztatásban, később házi őrizetben volt, majd lakhelyelhagyási tilalom hatálya alá került.

A harmadfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság szerdán bűnösnek mondta ki Szabadi Bélát azért, mert állami cégek vezetőit utasította reklámszerződések megkötésére az FTC-vel, illetve arra, hogy bizonyos vevőktől vásároljanak termékeket, továbbá megbízási szerződést kössenek két munkatársával (ők a büntetőügy hatod-, illetve hetedrendű vádlottjai). A bíróság szóbeli indoklása szerint Szabadi Béla hivatali hatalmát, befolyását használta fel arra, hogy előnyhöz juttassa az FTC-t.

A Legfelsőbb Bíróság – megváltoztatva a Fővárosi Ítélőtábla egy évvel ezelőtti másodfokú ítéletét – bűnösnek mondta ki Szabadi Bélát amiatt is, hogy első osztályú repülőjegyeket vásároltatott a hatodrendű vádlottnak, aki a minisztériumban a titkárság vezetője volt. A tanácsvezető bíró megjegyezte: Szabadi Béla bűnösségén mit sem változtat az, ha a vádbeli időszakban ez a jogszabályokkal ellentétes eljárás gyakorlat volt másutt is.

Azzal kapcsolatban, hogy Szabadi Béla védekezésében többször is ellene irányuló koncepciós pernek nevezte az eljárást, az LB hangsúlyozta, hogy a büntetőeljárás törvényes és tisztességes volt.

A Legfelsőbb Bíróság az ügyész letöltendő börtönbüntetésre tett indítványa ellenére két év, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Szabadi Bélát, tekintettel arra, hogy nyolc éve folyik ellene a büntetőeljárás és gyógyíthatatlan betegségben szenved.

Szabadi Béla az ítélethirdetést követően újságíróknak azt mondta: “ahhoz képest, hogy nem követtem el semmit, az ítélet roppant súlyos”.