Szerbia uniós perspektívájáról és a vízumkényszer eltörléséhez szükséges feltételek teljesüléséről egyeztetett hétfőn Olli Rehn bővítési biztos Ivica Dacsics szerb miniszterelnök-helyettessel.

Olli Rehn bővítési biztos ezen a héten csütörtökön készül Belgrádba a szerb kormánnyal tárgyalni, melyet megelőzően a vízumkényszer megszüntetéséről és a szerb háborús bűnösök kapcsán a hágai nemzetközi törvényszékkel történő együttműködésről tárgyalt Ivica Dacsics szerb belügyminiszterrel, miniszterelnök-helyettessel Brüsszelben. A biztos reményét fejezte ki, hogy még idén teljesíti a szerb kormány a vízum eltörléséhez szükséges uniós feltételeket, melyek kapcsán „jól halad Borisz Tadics kormánya”.

Dacsics a találkozó utáni sajtótájékoztatón közölte, a Rehnnel folytatott tárgyalásai alapján Szerbia számára a tavaly áprilisban aláírt stabilizációs és társulási megállapodás (SAA) életbelépése az elsődleges cél, melyet felkínáltak ugyan az Unió külügyminiszterei, de annak hatálybalépését a hágai nemzetközi törvényszékkel történő teljes körű együttműködéshez kötötték, elsősorban Holland nyomásra. Azóta a szerb kormány elfogta a 13 éve bujkáló Radovan Karadzsics volt boszniai szerb vezetőt, továbbra is szökésben van azonban Ratko Mladics tábornok, aki a vádak szerint az egyik fő felelőse Szarajevó ostromának, valamint a srebrenicai mészárlásnak is. A szerb kormány idő közben egyoldalúan megkezdte a SAA ratifikációját, mely a gyakorlatban politikája közelítését jelenti az uniós törvényekhez.

A belügyminiszter a másik fontos célként országa a schengeni fehér listára kerülését (vízummenteség) jelölte meg, melynek kapcsán kijelentette, számos szükséges törvényt és konvenciót ratifikált kormánya, de még folyamatban van többek közt a szervezett bűnözés és a drogcsempészet elleni stratégiák elfogadása. Dacsics kijelentette, áprilisra szeretnének minden az EU által támasztott feltételt teljesíteni, melynek nyomán év végére remélhetőleg eltörli Brüsszel a vízumkényszert.

Rehn a SAA életbelépése kapcsán közölte, az mindenekelőtt Serge Brammertz, a Szerbiával foglalkozó hágai főügyész következő jelentésétől függ. Újságírói kérdésre elmondta, a nemrég felvetett tényfeltáró küldöttség – mely azt vizsgálná, hogy mit tett meg eddig és mit tehet még meg a szerb kormány a Nemzetközi Törvényszékkel történő együttműködés érdekében – létrehozását támogatná, mivel az fokozná Belgrád elkötelezettségét, de attól függetlenül is Brammertz jelentésére várnak a tagállamok a SAA életbe léptetése kapcsán.