Fővárosi forrásmegosztás - Elszámolási gondok rossz törvény miatt

2009.02.12. MTI

A rossz törvényi szabályozás miatt elszámolási anomáliákat tartalmaz a 24 budapesti önkormányzat idei forrásmegosztási rendelettervezete, amiről jövő héten dönt a Fővárosi Közgyűlés - tudta meg az MTI fővárosi politikusoktól.

Tájékoztatásuk szerint a forrásmegosztásról tartott szerdai polgármesteri értekezleten, amelyet Demszky Gábor hívott össze, szó esett arról is, hogyha a hatályos jogszabály szerint történne az elosztás, 6,2 milliárd forinttal rosszabbul járnának a kerületek. A problémákra nemrég az Állami Számvevőszék is felhívta a figyelmet. A számvevők megállapították, hogy a forrásmegosztási törvény figyelmen kívül hagyja az önkormányzati törvény megosztandó bevételek körére és a megosztás módjára vonatkozó előírásait, azzal ellentétes, s ez okozza a problémákat.

Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes elmondta, hogy "a buta törvény" kijavítását évek óta szorgalmazzák. Ez ügyben nemrég Demszky Gábor főpolgármester egyeztetett Gyenesei István önkormányzati miniszterrel, a Pénzügyminisztérium azonban másként látta a helyzetet. A főpolgármester-helyettes közölte, hogy újabb törvénymódosítást készítenek elő, s ezt még az Országgyűlés tavaszi időszakára benyújtják. Ikvai-Szabó Imre megjegyezte, hogy a problémát alapvetően az okozza, hogy a törvényalkotók három évvel ezelőtt "buta tévedést követtek el". Kivonták ugyanis a bevételi oldalról és a számba vehető források oldaláról is az állandó népességre jutó normatívákat.

A törvénymódosítás szükségességével a kerületek is egyetértettek. Ennek során azonban más területeken is változtatnának a törvényben. Pokorni Zoltán (Fidesz), a XII. kerület polgármestere például azt vetette fel az értekezleten, hogy a jelenlegi szabályozás a lakótelepi lakások számát és a rossz állapotú bérlakások számát veszi figyelembe. Szerinte ez már régen nem egy igazságos alapelv, mivel ezek a lakások már magántulajdonban vannak, s így nem jelentenek feladatot a kerületek számára.

Ikvai-Szabó Imre úgy véli, hogy a közgyűlés jövő héten elfogadhatja majd 24 önkormányzat költségvetésének legitimitásához elengedhetetlen forrásmegosztási rendeletet. Szerinte nem okoz majd gondot az, hogy várhatóan a várost vezető koalíciónak és az ellenzéknek is 33-33 képviselője lesz a közgyűlésben, Hunvald György (MSZP) képviselő letartóztatása miatt. A főpolgármester-helyettes leszögezte, hogy nincs jobb, vagy baloldali forrásmegosztás. A fővárosi önkormányzat ez esetben nem egyéb, mint szimpla számológép, amely egy rossz törvény alapján kiszámolja, hogy a kerületeknek mennyi pénz jár.

Összességében 216 milliárd forintot osztanak fel idén a 24 önkormányzat között. Az iparűzési adóbevételek növekedése miatt ez az összeg 10 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban. A törvény alapján a keret 47 százaléka 101,5 milliárd a fővárosi önkormányzaté, a többit pedig nem egyenlő arányban a kerületek kapják. A nagyobb lélekszámú kerületek, mint például a III., a XI., 8-8 milliárdot, a kisebbik mint az V., 1-5 milliárd forintot kapnak.

  • kapcsolódó anyagok
ÖNKORMÁNYZATOK
JOGALKOTÁS