Egységes közjegyzői élettársi nyilvántartás létrehozását tervezi a kormány abban a törvényjavaslatban, amelyet újra átdolgozott és szerdán megtárgyalt – közölte a Budai Bernadett kormányszóvivő.

A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt az Alkotmánybíróság tavaly decemberben megsemmisítette.

Az élettársi kapcsolatot a jogszabály nem családjogi kapcsolatnak tekinti, így a jogok és kötelezettségek is eltérnek – mondta a kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján.

Budai Bernadett elmondta, a szóban forgó nyilvántartás – egy számítógépes adatbázis – azt jelenti, hogy a párok közjegyző előtt nyilatkoznak, hogy élettársi kapcsolatban élnek. A nyilvántartásba vételt közösen kell kezdeményezni, a törlést az adatbázisból viszont bármelyik fél kezdeményezheti.

Budai Bernadett kitért arra, hogy a közjegyzői nyilvántartásba vétel apasági vélelmet is keletkeztet, azaz az élettársi kapcsolatból született gyermeknél nem kell külön apasági nyilatkozatot tenni, de a nyilatkozathoz többletjogok nem fűződnek.

Az azonos nemű párok is bejegyzett élettársi kapcsolatokban élhetnek. A kapcsolatot anyakönyvezető törvényesítené, felbontására csak közjegyzői vagy bírósági úton lenne lehetőség. Továbbá a párok vagyonközösségben élhetnek, amelynek megszűnése esetén a lakáshasználat vagy öröklési kérdésekben a családjogi törvény lenne az iránymutató. Az azonos neműek házasságot továbbra sem köthetnek.

A tervezet nem teszi lehetővé a közös örökbefogadást és a házassági név viselését.

Budai Bernadett hozzátette: a következő néhány hónapban a javaslathoz tartozó jogszabály-módosításokat is elvégzik.