A MicroData Cameo szoftverének 2.0 verziójával a rendszergazdák a távolból tudják ellenőrizni az alkalmazottak bejövő leveleit, kutathatnak gyakorta előforduló szavak után, sőt, minden értesítés nélkül törölni is tudják a leveleket. A Cameo szabály alapú rendszere a Microsoft Exchane 5.5 vagy 2000 e-mail szoftveréhez készült, és ellentétben más, hasonló termékekkel, nem csupán az internetről érkező leveleket figyeli, hanem a vállalati hálózaton belül elküldött leveleket is – erre a Cameo 1.0 verziója még nem volt képes.
A rendszergazda maximum 200 kulcsszót vagy kifejezést tud bevinni a keresőrendszerbe; ez kiterjed a levél szövegére, a címzett, a “másolatot kap”, a tárgymegjelölés és a melléklet mezőire is. Amikor egy levél fennakad a szűrön, vagy automatikusan törlődik vagy továbbküldődik a címzettnek. A szoftver segítségével kereshetők lesznek a cégnél bizonyos információk, de a vírusok belső hálózaton való terjedését is meg tudják akadályozni. A jogvédők kételyeit a MicroData vezetői azzal hárították el, hogy “nem mi határozzuk meg a politikát, mi csak eszközt biztosítunk a cégpolitika érvényesítéséhez”. Véleményük szerint a személyes adatok védelmét azzal lehet biztosítani, hogy a munkaadó nyíltan tájékoztatja az alkalmazottat, hogy e-mail forgalmát figyelik.