Az Európai Unió tavaly ősszel kifogásolta, hogy a magyar jogban a távollevők közti szerződésekről szóló kormányrendelet néhány pontja nem felel meg az uniós normáknak. A most közzétett új kormányrendelet tervezete ezeket a hiányosságokat pótolja.

Nem számítható fel sem kamat, sem pedig más költség a fogyasztási kölcsön után, ha valaki az interneten hitelre vásárol, de eláll a szerződéstől – derül ki az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapján olvasható kormányrendelet tervezetéből.

Az Európai Bizottság múlt év őszén kifogásolta, hogy a magyar jogrendben a távollevők közti szerződésekről, illetve az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzéséről szóló kormányrendeletek néhány pontja nem felel meg az uniós szabályoknak. Válaszában a kormány -három módosításra tett ígéretet, ezeket tartalmazza a nyilvánosságra hozott tervezet.

Semmilyen költséget nem számíthat fel a kereskedő
A távollévők között kötött szerződések tipikus esete az internetes vásárlás. Az eladó ehhez fogyasztási kölcsönt nyújthat, így például részletfizetést, halasztott fizetést engedélyezhet. Az áru kézhezvételétől számított 8 napon belül a vevő elállhat a szerződéstől, ilyenkor megszűnik a fogyasztási kölcsönszerződés is. Az uniós szabályok szerint ilyenkor sem kamat, sem pedig más költség nem számítható fel.

A bizottság kifogásolta, hogy a hatályos magyar jogszabály szerint egy esetben kell a kölcsönszerződés felmondásáért fizetnie a vevőnek, akkor, ha az eredeti szerződésben ezt összegszerűen kikötötték. A módosítás szerint ez kikerül majd a szövegből.

Az uniós szabályok szerint a megrendelés beérkezése utáni 30 napon belül kell teljesítenie a távollevők között kötött szerződést a kereskedőnek. A magyar szabály a 30 napot a vásárló felhívásától számítja. A módosítás megtartja a felszólítás lehetőségét, de ennek hiányában is a megrendelés megérkezésétől számított 30 napon belül kell megküldeni a rendelt árut.

Az ingatlanok időben megosztott használati jogát is meg lehet szerezni fogyasztási kölcsönnel, amikor nem a bank, hanem az eladó adja a részletfizetést. Ha az elállásra rendelkezésre álló – itt 15 napos – időn belül a vevő felmondja a szerződést, akkor a kölcsön után semmilyen díj nem követelhető tőle. A jelenlegi magyar szabály itt is megengedi költség felszámítását, amennyiben azt az eredeti szerződésben kikötötték.