Egyik képviselő mentelmi jogát sem függesztette fel a Ház

2009.02.24. MTI

A képviselők a három közvádas és a hét magánvádas ügy közül egyikben sem függesztették fel az érintettek mentelmi jogát hétfőn az Országgyűlésben.

Dávid Ibolya mentelmi jogának felfüggesztését 135 igen szavazattal, 204 ellenében, nyolc tartózkodással utasította el a Ház. Az MDF elnöke ellen Almássy Kornél volt MDF-alelnök, volt MDF-es, jelenleg független parlamenti képviselő aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, és jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás bűncselekménye miatt tett magánvádas feljelentést.

Dávid Ibolya nem fejtette ki álláspontját a Ház előtt.

Almássy Kornél és Dávid Ibolya konfliktusa akkor kezdődött, amikor Almássy Kornél elindult az MDF elnöki posztjáért, ám - elmondása szerint - a vele szemben állók közvetítők útján megzsarolták, és arra akarták rávenni, lépjen vissza a pártelnökjelöltségtől. Ezt végül meg is tette. Visszalépésének okairól akkor azt mondta: feleségét és az MDF mellette álló tagjait is többször megfenyegették. Ezt követően az MDF kizárta soraiból Almássy Kornélt, valamint több más, az ügyben érintett politikust is.

Almássy Kornél korábban az MTI-nek azt mondta: ha az Országgyűlés nem függeszti fel Dávid Ibolya mentelmi jogát, akkor polgári peres eljárást indít a politikus ellen. Közölte: nincs illúziója a parlamenti döntést illetően, ezért már megtette a szükséges lépéseket.

A többi magánvádas ügyben - így Nagy Imre szocialista képviselő három ügyében, Karsai József (MSZP), Nyakó István (MSZP) és Fazekas Sándor (Fidesz) egy-egy ügyében - szintén nem javasolta a Ház a mentelmi jog felfüggesztését.

Karsai József szocialista képviselő közvádas ügyében kényszerítés bűntettének kísérlete miatt született meg a feljelentés, melyet a nyári dinnyeblokád miatt tett az ügyészség. Az Országgyűlés nem függesztette fel a politikus mentelmi jogát. Karsai József felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a dinnyetermelők érdekében tette azt, amit tett.

Lengyel Zoltán MDF-es politikus ellen volt házastárs sérelmére elkövetett zaklatás vétsége miatt, magánindítvány alapján a legfőbb ügyész indított eljárást. A parlament nem függesztette fel az MDF frakciójában ülő politikus mentelmi jogát.

Szabados József szocialista politikus esetében hűtlen kezelés bűntettének és magánokirat-hamisítás vétségének gyanúja miatt a legfőbb ügyész tett feljelentést. A Ház nem szavazta meg a mentelmi jog felfüggesztését.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
ORSZÁGHÁZ