EP-képviselők a bálnavadászat ellen

2009.02.27. Jogi Fórum / Európai Parlament Sajtószolgálat

Továbbra is tiltaná az EP a bálnák kereskedelmi célú vadászatát és beszüntetné a bálnák tudományos céllal engedélyezett leölését. Az EP-képviselők menedékhelyeket és védett tengeri területeket jelölnének ki az állatok számára.

A bálnavadászat elleni uniós fellépésről szóló jelentést 626 igen, 12 nem szavazattal 19 tartózkodás mellett fogadták el az EP-képviselők.

A Természetvédelmi Világszövetség szerint ma megközelítőleg minden negyedik cetfaj veszélyben van, kilenc fajt vagy veszélyeztetettként, vagy kritikusan veszélyeztetettként tartanak nyilván, és számos faj és populáció helyzete továbbra is tisztázatlan.

Az EP ezért arra kéri az EU-t, hogy "összehangolt és koherens módon támogassa a bálnák egész világra kiterjedő legmagasabb szintű védelmét, és hozzon megfelelő intézkedéseket a bálnák és egyéb cetfélék populációjának megőrzésére".

Tilalom a kereskedelmi bálnavadászatra

A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság 1986-ban tilalmat hirdetett a kereskedelmi célú bálnavadászatra. A nagyobb bálnafélék populációja azóta ugyan nőtt, a leölt bálnák száma azonban mégis emelkedett, a tilalom ugyanis a bálnák különleges engedéllyel, tudományos céllal történő befogására nem vonatkozik. A moratóriumot egyébként nem írta alá a bizottság összes tagja, így a kereskedelmi vadászat még mindig folyik.

Az EP továbbra is fenntartaná a tilalmat a kereskedelmi bálnavadászatra és a bálnából készült termékek nemzetközi kereskedelmére. Az EP-képviselők menedékhelyeket jelölnének ki az óceáni és tengeri térségekben, ahol határozatlan ideig tilos lenne mindenféle bálnavadászat, és védett tengeri területeket hoznának létre, ahol a bálnák különleges védelemben részesülnének.

A cetféléket fenyegető egyéb veszélyekkel - éghajlatváltozás, a hajók által okozott ütések, járulékos kifogás, vagy az ember által okozott víz alatti zaj - azonban a védett területeken kívül is foglalkozni kell - írja az Elspeth Attwooll (liberális, brit) által készített jelentés.

A tudományos célú bálnavadászat beszüntetése

Az EP szerint a tudományos célokra engedélyezett bálnavadászatot is be kell szüntetni. Ha egy-egy esetben mégis engedélyezik, akkor csak a bálnavadászati bizottság tudományos bizottsága által megszabott kvóták és útmutatások alapján, teljes körű nyilvántartással, jelentéstétellel és szigorú ellenőrzésekkel lehet végezni - vélik a képviselők.

Bálnavadászat mint megélhetési forrás

Az EP-képviselők tiszteletben tartják azt, hogy sokak számára a bálnavadászat megélhetési forrás, ezért kénytelenek bizonyos mennyiségű állatot levadászni. Ugyanakkor kérik, hogy sokkal kíméletesebb leölési módszereket alkalmazzanak. Az Európai Bizottságnak a bálnamegfigyelés esetében is új keretszabályozást kell kialakítania - olvasható a jelentésben -, amely védi az ezzel foglalkozó partmenti régiók gazdasági és társadalmi érdekeit.

Bálnavadászat EU-vizeken

Az EP-képviselők szerint "az EU-nak a globális fellépést megelőzően fel kell lépnie a bálnákat fenyegető veszélyek leküzdése ellen a közösségi vizeken és a közösségi hajók tekintetében".

A jelenlegi uniós élőhelyvédelmi irányelv egyébként nem engedélyezi a kereskedelmi bálnavadászat újrakezdését egyetlen bálnaállomány esetében sem az Európai Unió vizein - derül ki a jelentésből.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
KÖRNYEZETVÉDELEM
EURÓPAI PARLAMENT
EURÓPAI UNIÓ