Az Országgyűlés nem vette tárgysorozatba hétfőn a Fidesz “három csapás” elnevezésű, a büntető törvénykönyvet szigorító törvényjavaslatát.

A képviselők 166 igen, 199 nem szavazattal, három tartózkodás mellett hozták meg döntésüket a hétfői szavazáson.

Lázár János (Fidesz) – az előterjesztők egyike – indoklásában azt mondta: a szigorításra szükség lenne, hiszen az állam nem tudja garantálni polgárai biztonságát. Közölte: az elmúlt időszak adatai alapján elmondható, hogy nőtt a visszaeső, erőszakos bűncselekményeket elkövetők, illetve az erőszakos cselekményt elkövetők száma is.

Lázár János indoklásában emlékeztetett Gyurcsány Ferenc szavaira, aki – a fideszes politikus szerint – néhány héttel ezelőtt azt mondta, vannak olyan térségek Magyarországon, ahol a mindennapi nyugalom, a közbiztonság állandó jelleggel sérül. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman szerint – akit szintén idézett Lázár János – a roma és a nem roma emberek egyaránt azt érzik, hogy az állam nem tudja garantálni biztonságukat és az élethez való alkotmányos jogukat.

A politikus hiányolta, hogy a kormány a mai napig nem terjesztette be sem a rendőrség megerősítéséről szóló költségvetési módosítást, sem a büntető törvénykönyv módosítását. Elmondta: ezért a Fidesz frakció kezdeményezte a rendőrség azonnali megerősítését, a bírósági döntések felgyorsítását, illetve a büntető törvénykönyv szigorítását, a “három csapás” néven megismert javaslat elfogadását.

Lázár János elmondta: javaslatuk szerint a többszörös visszaesőkkel szemben a büntetési tétel maximumának kétszerese kell legyen a kiszabandó büntetés. A politikus frakciója véleményét tolmácsolva közölte: a szigorításnak lenne visszatartó ereje, amit a nemzetközi tapasztalat is mutat.

Hankó Faragó Miklós (SZDSZ) azt hangsúlyozta: csak alkotmányos eszközökkel lehet változtatni a mai szabályozáson. Úgy vélte, csak akkor lehet elérni, hogy ne kövessenek el több bűncselekményt, ha az elkövető biztosan tudja: a rendőrség elfogja és a bíróság elítéli. Hasonlóképpen, mint Lázár János, a szabaddemokrata politikus is nemzetközi tapasztalatokra hivatkozott. Mint mondta, amellett, hogy nem hozna eredményt a Fidesz javaslata, még alkotmányellenes is.

Közölte: az SZDSZ nem támogatja a Fidesz javaslatának napirendre vételét.

Répássy Róbert (Fidesz) – a javaslat másik előterjesztője – az alkotmányossági aggállyal kapcsolatban azt mondta: a törvényalkotás legitim módon küldhet üzenetet a bírói hatalmi ágnak azzal, hogy a törvényalkotó egyes cselekményeket a legsúlyosabb büntetéssel kívánja büntetni. Ez legitim és alkotmányos módja az ítélkezés befolyásolásának – hangsúlyozta. Emlékeztetett: a javaslat egy másik eleme, az úgynevezett középmértékes büntetés ellen alkotmánybírósági beadvány volt, és az Ab nem tartotta azt alkotmányellenesnek.

Bárándy Gergely (MSZP) közölte: a módosítás irányával a szocialisták egyetértenek, szükséges átgondolni, hogy a Btk. megfelelő rendelkezéseket tartalmaz-e az erőszakos bűnelkövetőkkel szemben. Közölte: a kormány is szeretne ilyen javaslatot benyújtani. Hangsúlyozta: a Fidesz javaslatából érdemes néhány gondolatot átvenni.

Közölte: társadalmi és szakmai szervezetek – mint például az MTA Jogtudományi Intézete, a TASZ, a Magyar Ügyvédi Kamara – részben alkotmányellenesnek, részben szakmailag nem megfelelőnek tartották ezt a javaslatot.

Kijelentette: az MSZP nem támogatja a javaslatot.

Rubovszky György (KDNP) és Dávid Ibolya (MDF) is azt hangsúlyozta: a mostani javaslat egyes elemei a polgári kormányzás idején már hatályban voltak, azonban ezeket a szocialista kormány visszavonta. Mindkét felszólaló politikus azt kérte, a Ház támogassa e javaslat napirendre vételét.

Rubovszky György Bárándy Gergelyhez szólva közölte: a TASZ nem hivatkozik alkotmányellenességre e javaslat kapcsán.

Dávid Ibolya (MDF) azt mondta: ez a javaslat visszahozna több olyan büntetőpolitikai intézményt, amelyekért egyszer már megküzdöttek.

Úgy vélte ugyanakkor, hogy a javaslat “pr-értékét” hordozó kötelező életfogytiglan tartó büntetés alkotmányossága “erőteljesen megkérdőjelezhető”, s az ezzel kapcsolatos szakmai érveket az MDF szeretné a javaslat vitájában elmondani. Ezért lenne fontos a tárgysorozatba vétel – szögezte le Dávid Ibolya.

A Fidesz törvény-tervezetét az amerikai “három dobás törvény” (three strikes law) alapján készítette el. A törvény az Egyesült Államokban a 90-es években terjedt el, lényege, hogy az eljáró bíróságok számára kötelező büntetési tétel és hosszabb börtönbüntetés kiszabását írja elő bizonyos visszaeső bűnözőkkel szemben.