A gazdasági növekedés támogatására öt kiemelt területen olyan szükséges lépéseket határoztak meg a versenyképességi miniszterek csütörtöki tanácsülésükön, melyek az autóipar megsegítése kapcsán elfogadott konklúziókkal együtt kerülnek a tavaszi EU-csúcs elé.

Mindent meg kell tennünk az egységes piac zavartalan működéséért, ezért semmiképpen nem jöhetnek szóba protekcionista intézkedések Európában, ebben mind a huszonhét tagállam versenyképességi miniszterei egyetértettek a legfontosabb kérdéseket összefoglaló tanácsi konklúzió elfogadása kapcsán csütörtöki tanácsülésükön – közölte sajtótájékoztatóján Martin Riman cseh ipari és kereskedelmi miniszter az elnökség nevében. Az egyhangúlag elfogadott konklúziók szövege az állam- és kormányfők március 19-20-án esedékes tavaszi csúcstalálkozóján kerül napirendre.

Az ülésen résztvevő Günter Verheugen ipari biztos elmondta, hogy nagyfokú egyetértés és szolidaritás jellemezte a versenyképességi miniszterek tárgyalását. A biztos szerint a válság és az autóipar megsegítése kapcsán egyaránt alapvető jelentőségű, hogy változtatni kell azon, hogyan kommunikáljuk a krízishelyzeteket. “Meg kell értenie Európának: az, hogy egy autógyár tönkremegy, még nem jelenti azt, hogy egy egész ország gazdasága omlik össze, míg a pénzintézetek bedőlése egész országok, vagy akár az Unió gazdaságának egészét fenyegetné alapjaiban. Ezért van az, hogy míg a bankipart tízmilliárdokkal segítették ki a tagállamok, addig ugyanezt az autóipar kapcsán nem teszik meg” – mondta. Verheugen szerint a jelenlegi válság jelentős strukturális átrendeződést fog számos ipari szektorban eredményezni, amit a politikusoknak nem szabad megakadályozniuk, hiszen ettől egészségesebb gazdasági helyzet jön majd létre.

A tavaszi csúcs elé kerülő dokumentum öt fő területet jelöl meg, ahol cselekvésre van szükség. Ezek közé tartozik a tökéletesen működő egységes piac előtt álló akadályok felszámolása, így mindenekelőtt a négy alapvető szabadságjog biztosítására és újabb gátló tényezők kialakításának elkerülésére kell a hangsúlyt fektetni. A Tanács szerint kiemelt jelentőségű a kis- és középvállalatok segítése és piaci hozzáférésük biztosítása. Ezért javaslatot tettek az ülésen a tagállamok által is jóváhagyott egységes piaci jelentés jövőbeni monitorozására.

Másrészt a miniszterek az adminisztrációs terhek és akadályok kitűzött 25 százalékos csökkentését is szeretnék elérni, mely különösen az európai gazdaság motorját adó kkv-k számára bír nagy jelentőséggel. Az egyszerűbb adminisztrációt nagyban segítené a Belsőpiaci Információs Rendszer létrejötte, amely áthidalná a tagállamok és közintézményeik közt fennálló nyelvi és egyéb akadályokat. A szolgáltatási irányelv nemzeti szabályozásba való átültetése – melynek végső határideje 2009 decembere – a konklúziók szerint a gyakorlatban is integrált európai piacot hozna magával, a határokon átnyúló kereskedelem erősödésével.

Riman az újságíróknak elmondta, hogy a válság miatt a vállalatoknak minden eddiginél nagyobb szüksége van arra, hogy egyszerűen és gyorsan jussanak hitelhez, vagy egyéb módon tőkét vonjanak be vállalkozásuk működtetéséhez, bővítéséhez. A tanácsi konklúziókban arra kérik a pénzintézeteket, hogy ne korlátozzák a hitelekhez történő hozzáférését a cégeknek.

A miniszterek továbbá hitet tettek a kutatás és fejlesztés támogatásának fontossága mellett, amely nélkül a konklúziók szövege szerint nem képzelhető el a krízisből való kilábalás – mondta a tanácsülés vezetője. A tanácsi szöveg végül a globális piacok nyitottságának megőrzésének támogatását is megemlíti, melyért a tagállamoknak és az Uniónak egyaránt meg kell tennie mindent.

Az autóiparé a felelősség

A versenytanács másik fő témája az autóipar megsegítésének kérdése volt, melyet a tagállamok a Bizottság február 25-i javaslata alapján tűztek napirendre. A miniszterek által elfogadott határozat szerint alapvetően az autóipar felelőssége a válságból való kilábalás és a túlzottan nagy gyártási kapacitások leépítése, ezért mindenfajta segítség – beleértve minden nemzeti segélyt és kedvezményes hitelt – csakis a versenyszabályoknak és a belső piaci rendnek megfelelően képzelhetőek el. A tagállamok a szöveg szerint a Bizottságtól a Szociális Alap, a Globalizációs Alap és az Európai Beruházási Bank pénzeinek hatékonyabb felhasználását kérik.

Az autóiparról szólva Verheugen közölte, a tanácsülésen elhangzottak alapján világossá vált számára, hogy a Bizottságnak egy asztalhoz kell ültetnie a tagállamok ipari minisztereit a General Motors (GM) menedzsmentjével, ami hangsúlyozottan nem a GM európai pénzből történő kistafírozását jelenti, hanem egy mindenki számára elfogadható megoldás kialkudását.