Háborgó tűzoltók - Diszkriminatív a hivatásos szolgálati törvényt módosító javaslat

2009.03.11. MTI

Diszkriminatívnak és elfogadhatatlannak tartják a tűzoltó szakszervezetek, hogy a fegyveres szervek hivatásos szolgálati viszonyáról szóló törvénymódosításból kihagynák a tűzoltókat, s ezzel veszélybe sodorják az állományt és az állampolgárok biztonságát.

Nagy Gábor, a Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezetének (FTSZ) elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatón közölte: az igazságügyi és rendészeti miniszter ígéretet tett arra, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása során valamennyi rendvédelmi szerv szakszervezetének álláspontját meghallgatják és beépítik a törvénymódosító javaslatba, de a már elkészült, és birtokukba jutott 42 szakaszos tervezetben egyetlen korábban született megállapodásukat sem látják viszont.

Közlése szerint azzal, hogy kizárják őket az előkészítésből, a tűzoltók még hátrányosabb helyzetbe kerülnek, nem kaphatják meg ugyanazokat a kedvezményeket, mint a rendőrök vagy a büntetés-végrehajtásban dolgozók, nem beszélve arról, hogy ezzel a törvénymódosítással veszélybe sodorhatják az emberek biztonságát is.

Nagy Gábor azt mondta: követelik, hogy a tömeges nyugállományba vonulás megakadályozása miatt bevezetendő szolgálati korpótlékot a tűzoltókra is terjesszék ki, s hogy a kormány tartsa be a tavaly decemberben tett ígéretét, hogy a nyugdíjrendszer átalakításához csak a szakszervezetek egyetértésével nyúl hozzá. Elvárják, hogy a veszélyességi pótlékot a jelenlegi 45 százalékról emeljék a 2005-ben megígért 100 százalékra, és elfogadhatatlannak tartják, hogy a parancsnokok nem kapják meg a személyzeti jogkörök teljességét, valamint ragaszkodnak a heti 48 órás munkahéthez, amely igazodik az uniós direktívához.

Az FTSZ elnöke hangsúlyozta: diszkriminatív a "hűségpénz" bevezetése, mert csak az 1984 előtt felszerelt emberek kaphatnak szolgálati korpótlékot, és ez a rendőri állományban 350 főt jelenthet, a tűzoltóságoknál viszont még kevesebbet, az 1996 szeptembere után felszerelt állománytagok előző munkahelyein eltöltött évek pedig nem számítanak bele a nyugdíjalapba.

"Jobbá és nem rosszabbá kell tenni a rendszert, nem szabad megkülönböztetni az állományt, ugyanis egy utólagos törvénymódosítással tömegesen fognak nyugdíjba vonulni a tűzoltók" - mondta a sajtótájékoztatón Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnok, a Magyar Tűzoltó Szövetsége elnöke.

A vezérőrnagy kijelentette: ha nagy rutinnal és tapasztalattal vonulnak majd nyugdíjba a jó szakemberek, az állomány tudása felhígul, így akár az állampolgárok biztonsága is veszélybe kerülhet, ugyanis a tűzoltást és kárelhárítást nem az iskolákban, tankönyvekből, hanem a vonulások alkalmával sajátítják el a tűzoltók az idősebb kollégáiktól.

Megjegyezte, a magyar tűzoltók fizetése európai viszonylatban az utolsó három hely között ingadozik már két évtizede. Hozzáfűzte, munkáltatóként az lenne az érdeke, hogy a tűzoltóknak pihenőidejükre ne kelljen másodállást vállalniuk, valóban pihenni tudjanak, és bérükből biztos egzisztenciát tudjanak teremteni.

Molnár Zsuzsanna ezredes, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság humán főosztályának vezetője elmondta, a bizonytalan helyzet miatt tűzoltók százai tervezik leszerelésüket, és félő, hogy az évi 100 nyugdíjazási kérelem már idén megsokszorozódhat.

Arra a kérdésre, hogy ha a szakszervezetek birtokába került és a sajtótájékoztatón ismertetett javaslat szerint fogadják el a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvénymódosítást, mit tesznek, Hócza György, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének ügyvivője úgy válaszolt: "működő sztrájkbizottságunk van".

  • kapcsolódó anyagok
JOGALKOTÁS