Hárman pályáztak a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökhelyettesi posztjára, a pályázók személye és a pályázatok tartalma szolgálati titok – tudatta közleményben Kaposvári Bertalan, a LB elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettese az MTI érdeklődésére csütörtökön.

Kaposvári Bertalan a korábban kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánította, tekintettel arra, hogy a Bírósági Közlöny decemberi számában közzétett időpontig – január 5-ig – nem nyújtottak be pályázatot, mivel a köztársasági elnök időközben új jelöltet nevezett meg a LB elnöki tisztségére.

A Bírósági Közlöny januári számában megjelent újabb pályázat beérkezésének határideje március 2-a volt.

Kaposvári Bertalan megbízatása április 1-én a bírák jogállásáról szóló törvény értelmében megszűnik, mivel betölti 70. életévét.

A vonatkozó rendelkezések szerint a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesét – az OIT előzetes véleményének beszerzésével, a Legfelsőbb Bíróság elnökének javaslatára – a köztársasági elnök hatéves időtartamra nevezi ki.

A Legfelsőbb Bíróságnak tavaly június óta nincs elnöke.