Az Alkotmánybíróság 2009. március 16-17-i teljes ülésének napirendje

2009.03.13. Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén foglalkoznak azzal a határozattal, amely egyes rendeletek egészségügyben történő adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseinek alkotmányosságát vizsgálja. Az eredetileg háromtagú tanács hatáskörébe tartozó ügyet a három alkotmánybíró együttes javaslatára tárgyalja a teljes ülés.

Kifogást nyújtottak be az Országos Választási Bizottság 309/2008. (X. 30.) OVB határozata ellen. Az OVB hitelesítette a dr. Ádám Attila a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány elnöke által benyújtott országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének mintapéldányát. Az íven szereplő kérdés: „Kezdeményezzük az Alkotmány olyan tartalmú módosítását, hogy országos népszavazást lehessen tartani az Országgyűlés feloszlásáról.”

Ugyancsak kifogással éltek az Országos Választási Bizottság 310/2008. (X. 30.) OVB határozata ellen. Az OVB hitelesítette a dr. Ádám Attila a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány elnöke által benyújtott országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének mintapéldányát. Az íven szereplő kérdés: „Kezdeményezzük az Alkotmány és a kapcsolódó törvények olyan tartalmú módosítását, hogy az egyéni országgyűlési képviselők a választókerületükben névjegyzékbe vett választópolgárok egyötödének kezdeményezésére tartandó szavazáson, a választókerületben névjegyzékbe vett választópolgárok szavazatainak egyszerű többségével visszahívhatók legyenek.”

Megtámadták az Országos Választási Bizottság 311/2008. (X. 30.) OVB határozatát is. Az OVB hitelesítette a dr. Ádám Attila a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány elnöke által benyújtott országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének mintapéldányát. Az íven szereplő kérdés: „Kezdeményezzük az Alkotmány és a kapcsolódó törvények olyan tartalmú módosítását, hogy a köztársasági elnököt a választásra jogosult választópolgárok a szavazataik egyszerű többségével választhassák meg.”

Kifogás érkezett az Országos Választási Bizottság 184/2008. (V. 6.) OVB határozata ellen. Az OVB hitelesítette a Gy. I. magánszemély által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének mintapéldányát. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés törölje el az 1989. évi XXXIV. törvény 5. § (3) és (4) bekezdéseiben a pártok számára biztosított területi és országos listaállítási jogot, hogy ezentúl az Országgyűlésbe csak egyéni választókerületekből kerülhessenek képviselők?”

Megkérdőjelezték a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 7. §-ának és a bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény 5. §-ának az alkotmányosságát.
Szó lesz a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 674. § (1) bekezdésével összefüggésben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálata tárgyában készült határozattervezetről.

Az alkotmánybírák elé kerül az a határozattervezet is, amely a közterület felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény 20. § (1) bekezdésének és 23. § (1) bekezdésének alkotmányosságát vizsgálja.

Határozat készül a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 5. § e) pontjának, valamint a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 4. § i) pontjának alkotmányosságával összefüggésben.
Napirendre veszik az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXIX. törvény 23. § (1) és (2) bekezdéseinek alkotmányosságát vizsgáló határozattervezetet.

Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálata tárgyában készült az a tervezet, amely azt vizsgálja, hogy az Országgyűlés nem biztosította annak törvényes lehetőségét, hogy a házasság felbontási iránti perben a bíróság jóváhagyhassa a feleknek a családtámogatási igények és a családi adókedvezmény igénylésére jogosult személy meghatározása tárgyában kötött egyezségét.
Megvizsgálják a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 175. § (1) és (2) bekezdésének, valamint a 174. §-ának alkotmányosságát is.

Megvitatják a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény 14. § (1) bekezdésének „a sajtótermék tartalma a 3. § (1) bekezdésében foglalt tilalmakba ütközik” szövegrésze, illetve 15. § (1) bekezdése, valamint a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 12./1986. (IV. 22.) MT rendelet 4/A. § (3) bekezdése alkotmányosságát.
Egy indítványozó a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 254. § (1) bekezdésének alkotmányosságát kérdőjelezte meg.
Napirenden lesz a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXVI törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálata tárgyában készült határozattervezet.

Megkérdőjelezték a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 82. § (1) bekezdésének alkotmányosságát.

Megtámadták a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának a helyi idegenforgalmi adóról szóló 47/2002.( XII. 20.) Ök. rendelet 3. § (2) bekezdésének, továbbá az adózásról szóló 2003. évi XCI. törvény 44. § (1) bekezdésének alkotmányosságát.

Kedden kerül napirendre a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 41. § (1) bekezdésének „kizárólag” szövegrésze alkotmányosságával kapcsolatos határozattervezet.

Egy indítványban az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény 11. § a) pontjának alkotmányellenességét vetették fel.

Megbeszélik a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 26. § (8) bekezdésének és 40. §-ának alkotmányosságát.

Megvizsgálják a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 22. §-ának alkotmányosságát.

Szó lesz az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 63. § (2) bekezdése hivatkozott szövegrésze alkotmányosságáról.

A keddi teljes ülés végén hat végzéstervezetről is tárgyalnak.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG