Három év börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Tolna Megyei Bíróság csütörtökön a Tolna megyei ökölvívó szövetség elnökét, akit emberölési kísérletben mondott ki bűnösnek – tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t.

A vád szerint a férfi 2008. június 2-án Dombóváron, a Nyerges-tónál késsel támadt rá az ott tartózkodó feleségére és a vele lévő férfira. A nőt hastájékon, a férfit karján sebesítette meg, az ügyészség szerint mindketten közvetlen életveszélyben voltak.

Csullag Józsefné bírósági szóvivő elmondta: a bíróság a vádtól eltérően két rendbeli, erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a Tolna megyében ismert vállalkozót és sportszövetségi vezetőt. Az ügyészség minősítése egy rendbeli, több emberen elkövetett emberölés kísérlete volt – tette hozzá.

Közölte, hogy a határozat szerint a férfi a büntetés felének letöltése után feltételesen szabadságra bocsátható.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a védelem enyhítésért fellebbezett, a per a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik – mondta Csullag Józsefné.