Június 7-ére írta ki a magyarországi európai parlamenti (EP-) választásokat Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön. Az államfő bejelentésével kezdetét vette a hivatalos kampány.

Magyarország 22 képviselőt küldhet a Brüsszelben és Strasbourgban ülésező testületbe.

Az MSZP 66 jelöltet indít, a párt EP-listáját Göncz Kinga külügyminiszter vezeti, őt Herczog Edit, Gurmai Zita, Tabajdi Csaba, Hegyi Gyula, Fazakas Szabolcs, Cserey Gyula, Kökény Mihály, Harangozó Gábor és Dobolyi Alexandra követi.

A Fidesz-KDNP-nek 22 jelöltje van, a közös listát Schmitt Pál – aki jelenleg is EP-képviselő – vezeti, mögötte Szájer József, Gál Kinga, Áder János, Surján László, Deutsch Tamás, Járóka Lívia, Schöpflin György, Gyürk András, Őry Csaba, Glattfelder Béla, Kósa Ádám, Hankiss Ágnes, Győri Enikő, Bagó Zoltán, Hölvényi György, Szemerkényi Réka, Ékes József, Fridvalszky Gáspár, Hammerstein Judit, Gulyás Gergely és Tóth Edina szerepel.

Az SZDSZ 22 jelöltből álló listájának élén a jelenleg is EP-képviselő Szent-Iványi István áll, a további helyekre Béki Gabriella parlamenti képviselőt, Demszky Gábor budapesti főpolgármestert, Mohácsi Viktória EP-képviselőt és Konrád György írót jelölték.


Az MDF európai parlamenti listáját
Bokros Lajos vezeti, őt kilencen követik: Habsburg György, Kerék-Bárczy Szabolcs, Joó Szabolcs, Dávid Ibolya, Járai Zoltán, Pusztai Erzsébet, Nagy Tamás, Farkas Péter és Kemény Attila.