A kormány törvényjavaslata szerint a biztosítási évforduló nem a naptári évhez, hanem a szerződéskötés időpontjához kapcsolódna. Javaslatot tesznek egy központi kártörténeti nyilvántartás kialakítására is – mondta el szerdán Budai Bernadett kormányszóvivő.

Szabad biztosítási évfordulót és egységes kárnyilvántartást vezetne be a kormány – közölte Budai Bernadett kormányszóvivő szerdán. A kormány törvényjavaslata szerint a biztosítási évforduló a továbbiakban nem naptári évhez, hanem a szerződéskötés időpontjához kötődne. A kormányzat nem változtatna a díjhirdetési időszakra és a szerződés időtartamára vonatkozó néhány szabályon, így a biztosítóknak továbbra is október 30-áig kell közzétenniük azt, hogy a következő naptári évben milyen díjakat alkalmaznak, és a szerződés is egyéves időtartamra szólna. A módosítás tehát csak a “kezdési időpontot” érinti – mondta Budai Bernadett.

A kormány javaslatot tesz egy központi kártörténeti nyilvántartás kialakítására is, amely lehetővé teszi azt, hogy valódi káralapú besorolás történjen. Az új rendszer a jelenlegi bonus-malus rendszerrel szemben megbízható és hiteles információval tud szolgálni a díjmegállapítás során – fejtette ki, hozzátéve: a bonus-malus rendszer egyik hátránya, hogy csupán egy adott besorolást tükröz, a pontos kárelőzmények pedig emiatt nem állapíthatóak meg. Az új rendszer segítségével ugyanakkor a biztosítót váltó autósok új biztosítói az ügyfelek kártörténete alapján állapíthatnák meg a díjakat.

A károsultak védelme érdekében a kormány szigorúbban büntetné azokat, akik késlekednek a biztosítási díj befizetésével. Budai Bernadett példaként említette, hogy ha valaki az esedékességtől számított hatvan napon belül nem fizeti be a biztosítási díjat, akkor a szerződése megszűnne. A biztosítónak a szerződés megszűnése előtt figyelmeztetnie, utána pedig tájékoztatnia kellene az ügyfelét. Elsődlegesen az autó üzembentartója, ennek hiányában pedig a tulajdonosa köteles gépjármű-felelősségbiztosítást kötni – jegyezte meg Budai Bernadett.