Rendkívüli ülést tart ma az OIT

2009.03.27. MTI

Rendkívüli ülést tart ma az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT); a testület ülésén Sólyom László köztársasági elnök is részt vesz.

Fazekas Sándor, a testület elnökhelyettese korábban azt közölte, hogy két napirendi pontja van az ülésnek. A megbeszélésen szó lesz a Legfelsőbb Bíróság (LB) vezetésével kapcsolatos aktuális kérdésekről, valamint azokról a kijelentésekről, amelyeket a miniszterelnök tett az igazságszolgáltatással kapcsolatban.

A köztársasági elnök hivatala múlt héten jelentette be, hogy nem nevezi ki a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének javasolt Zanathy Jánost, mert álláspontja szerint erre a posztra csak a Legfelsőbb Bíróság elnöke jelölhetne, azonban ez a tisztség tavaly június óta betöltetlen.

A szervezeti és működési szabályok szerint március 31-étől, amikor lejár Kaposvári Bertalannak, az LB elnökhelyettesének mandátuma, Kozma György, a Legfelsőbb Bíróság kollégiumvezetője fogja irányítani a testületet egészen addig, amíg a parlament nem választ új elnököt az LB és az OIT élére - közölte Fazekas Sándor. Hozzátette: a megbeszélésre meghívta Kaposvári Bertalant és Kozma Györgyöt is.

 

  • kapcsolódó anyagok
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
OIT
LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG