Egy alkotmánybírósági határozat következtében már módosított, a magzati élet védelméről szóló törvény “változatlanul nem képez megfelelő ellensúlyt a terhes nő önrendelkezésével szemben az állam objektív életvédelmi kötelezettsége oldalán”, véli a Nagycsaládosok Országos Egyesülete.

A NOE álláspontja szerint a törvény címe nem felel meg tartalmának, mivel a jogszabály alapvetően a művi vetélést szabályozza, és csak mellékesen foglalkozik a magzati élet védelmével. A NOE szerint az összhang hiánya az alkotmány jogállamiságot rögzítő bekezdésébe ütközik. A szervezet rámutat: a jogalkotó elmulasztotta az abortálásra kerülő magzatok védelmének szabályozását, ennek hiánya nem csak az élethez való jogot sérti, de az alkotmány jogállamiságot deklaráló rendelkezésével is ellentétes. A NOE szerint “alkotmányellenes helyzet állt elő az abortív hatású készítmények szabályozásának hiánya miatt is”.

Kormosné Debreczeni Zsuzsa, a NOE ügyvezetője elmondta: álláspontjuk szerint ketté kellene választani az 1992. évi törvényben foglaltakat. Külön jogszabályban kellene rögzíteni az abortusz eljárásrendjét, egy másik törvénynek pedig a magzati élet védelmével kellene foglalkoznia. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatával 2000. június 30-i hatállyal megsemmisítette a jogszabály azon részét, amely a várandós nő súlyos válsághelyzetének fogalmát határozta meg, ezért vált szükségessé a törvény módosítása. A testület érintetlenül hagyta a törvénynek azt a részét, amely az abortusz okai között felsorolja a “súlyos válsághelyzet” indokát, csupán azt a helyzetet tekintette alkotmányellenesnek, hogy ilyen címen az anyának az abortuszra feltétel nélküli alkotmányos joga legyen.