Február közepétől értő segítséget kapnak Nagybörzsöny lakói és a térségben tevékenykedő szervezetek a település és a helyi közösség fejlődését egyaránt nehezítő problémák megoldásához, a helyi bűnelkövetések számának visszaszorításhoz. A három hónapos projekt az Országos Bűnmegelőzési Bizottság támogatásával valósul meg.

A támogatást pályázati úton elnyerő és a kísérleti programot lebonyolító tizenegy tagú konzorcium főpályázója a Foresee Kutatócsoport Nonprofit Közhasznú Kft.

A program céljai

A projekt célja egy erőszakmentes kommunikációra épülő, közösségépítő, bűnmegelőző modellprogram kidolgozása és helyi implementációja. A szakemberek és a civil szféra széleskörű összefogásával elindított program olyan folyamatok kidolgozását és meghonosítását célozza meg, melyek segítségével a jövőben a nagybörzsönyi lakosok és az ott működő társadalmi, kisebbségi és oktatási szervezetek, valamint intézmények maguk válnak képessé konfliktusaik hatékony kezelésére.

A projekt két hangsúlyos eleme a közösségfejlesztés és az alternatív vitarendezés, melyeket a program során mindvégig együtt alkalmaznak majd a megvalósításban résztvevők.

A támogatást elnyert program céljai közt szerepel, hogy kidolgozza a helyi konfliktuskezelési és megelőzési intézményrendszer kereteit; bevonja, aktivizálja és érzékenyítse a lakosságot és a civil érdekképviseleteket; képzett szakembereket, alkalmazható vitarendezési technikákat és működő kommunikációs csatornákat adjon a csaknem 800 fős, 15-20%-ban romák lakta település kezébe.

A program elsődleges célcsoportjai az iskoláskorú fiatalok és az aktív felnőtt lakosság.

A kezdeményezés háttere

A program indokoltságát mutatja, hogy a helyi bűnelkövetések mértéke 2007-ben a kistérségi átlag több mint négyszerese volt Nagybörzsönyben. A vagyonellenes bűncselekmények magas száma hátráltatóan hat az elöregedő települést életben tartó turizmus fellendülésére, a betörések, kéregetés és a vandalizmus sérti a vendéglátásban érintett helyi vállalkozók érdekeit, rontja a lakosság közérzetét. A helyzetet a roma és a nem roma lakosság feszült viszonya, a konstruktív kommunikáció és a konfliktuskezelés eszközeinek hiánya jellemzi.

A projekt közreműködői

Az itt élők, az ide pihenni járók, a település vezetői és a civilek egyaránt elkötelezettek abban, hogy szerepet vállaljanak saját jövőjük formálásában, amit a pályázat kapcsán megvalósult, széles körű összefogás is jelez. A nyertes – tizenegy helyi és szakmai partnert felsorakoztató – konzorcium tagjai: Börzsönyvidék Alapítvány; Nagybörzsöny Község Önkormányzata; Nagybörzsönyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat; Nagybörzsönyi Német Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzat; Tegyünk Együtt Nagybörzsönyért Egyesület (TENE); Nagybörzsönyi Polgárőr Egyesület; Börzsönyvidéki Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási és Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény nagybörzsönyi oktatási tagintézménye; PrimRose Kiadó, Tanácsadó és Kulturális Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság; Másság Alapítvány, Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda; Közösségfejlesztők Egyesülete – Közösségi Kezdeményezéseket Támogató Szakmai Hálózat; Partners Hungary Alapítvány.

Lebonyolítás és fenntarthatóság

A program jelenlegi szakaszában feltáró munka folyik az érintettek igényeinek, szükségleteinek, véleményének valamint a helybeliek problémáinak, kompetenciáinak, erőforrásainak megismerése érdekében. A személyes interjúk során kiemelt figyelmet kapnak a helybeli oktatási intézmények dolgozói és tanulói. A feltárást, helyzetértékelést követően készül el az a „szolgáltatásterv”, ami alapján közvetlenül igénybe vehető segítséget kínál a program a helyi közösség tagjai számára. A későbbiekben igény szerint képzések megtartásában, tanácsadóként, helyi vitarendezésben, körmegbeszélésekben működnek majd közre a program szervezői.

A helyiek kompetenciáinak és kapcsolatainak fejlesztése, valamint a tervezett konfliktuskezelési képzés egyaránt a fenntarthatóságot szolgálják. A helybéli, szociális és oktatási szolgáltatásokat nyújtó, valamint közbiztonságért felelős szakemberek érzékenyítése és felkészítése a jövőben is kamatoztatható szakértelmet teremt.

A településen megvalósuló programról és annak eredményeiről egy rövidfilm és egy társadalmi célú reklámszpot is készül Hajdú Eszter rendezésében, amely a közösségfejlesztés és az alternatív vitarendezés szélesebb körű bemutatását teszi lehetővé.

A szervezők szándékai szerint a sikeresen megvalósított modellprogram más, hasonló problémával küzdő települések számára is elérhető, adaptálható segítség lehet.

***

Az alternatív vitarendezés

Az alternatív vitarendezés fogalomköre konfliktuskezelési és tárgyalástechnikai módszereket foglal magába. A módszerek közös jellemzője, hogy egy harmadik semleges fél, egy konfliktuskezelő szakember segítségével a konfliktusban álló felek úgy zárják le a konfliktusaikat, hogy érdekeik nagymértékben érvényesülnek, negatív érzelmeik semlegesítődnek, a kapcsolatok általában stabilizálódnak. A módszerek alkalmazásával mód nyílik arra, hogy a vitából mindenki nyertesként kerüljön ki.

A mediáció az alternatív vitarendezés egy formája. Az eljárásban, melyben a felek önként vesznek részt, egy pártatlan közvetítő segíti az érintetteket, hogy tisztázzák konfliktusuk mibenlétét és problémájukra maguk találják meg az összes érintett számára előnyös megoldást. A mediáció hatása abban áll, hogy képes a feleket egymás felé fordítani, köztük új viszonyulást kialakítani. Kapcsolatuk újszerű és közös felfogásának megteremtésével nyitja meg az utat arra, hogy a felek közös érdekeik mentén egyezségre jussanak.

A Foresee Kutatócsoport Nonprofit Közhasznú Kft.

A 2008 májusban alapított közhaszú szervezet kutató, képző, programfejlesztő, tanácsadó és nemzetközi hálózatépítő tevékenységével hozzá kíván járulni a társadalmi egyenlőtlenségek és előítéletek kialakulásának megelőzéséhez, csökkentéséhez valamint az alternatív konfliktuskezelési technikák szemléletének és gyakorlatának elterjesztéséhez. Kiemelt alapelve a szakterületen működő szervezetek és intézmények partnerségének elősegítése és a szakmaközi együttműködés fejlesztése. További információ: www.foresee.hu