Mindenben támogatja Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) volt elnöke Kozma Györgyöt, a testület új vezetőjét, aki az LB közigazgatási kollégiumvezetőjeként szerdától látja el elnöki jogkörben a teendőket. Lomnici Zoltán hozzátette: nem vállalná újra a Legfelsőbb Bíróság vezetését.

A posztjáról tavaly júniusban távozott LB-elnök azzal összefüggésben nyilatkozott, hogy szerdától sem megválasztott elnöke, sem pedig elnökhelyettese nincs a Legfelsőbb Bíróságnak.

Lomnici Zoltán szerint a nemzetközi és a magyar bíráskodás történetében is egyedülálló helyzet, hogy Magyarországon kilenc hónapja nincs elnöke az LB-nek, szerdától pedig elnökhelyettese sem.

Hozzátette, a közeljövőben részt vesz a száz tagállamot tömörítő nemzetközi bírói szervezet ülésén – mint igazgatótanácsi tag -, és “nagyon csodálkozna”, ha a magyar bíróságok helyzete nem kerülne szóba. Mint fogalmazott, az elmúlt kilenc hónapot olyan jelenségek kísérték, amelyekre korábban nem volt példa. A tudósítások hatalmi harcokról, aláírásgyűjtésről, vezetők elleni fegyelmi eljárásokról szóltak. Ezeknek a jelenségeknek a hátterében véleménye szerint az áll, hogy megindultak a hatalmi harcok. Példaként említette, hogy első ízben került sor arra, hogy egy politikai hetilapban az LB elnökhelyettese nyilvánosan bírálja a köztársasági elnököt. A kilenc hónapnak azonban voltak hasznosítható tapasztalatai is, például az, hogy kiderült: a kétharmados törvények módosítása nélkül a bírósági szervezetben semmilyen reformot nem lehet végrehajtani – hangsúlyozta.

Arra, hogy álláspontja szerint mikor lesz megválasztott elnöke az LB-nek, azt mondta: felelős politikusok nyilatkoztak úgy, hogy ebben a parlamenti ciklusban várhatóan már nem lesz új elnökválasztás, de a reformok sorsa is erősen függ választásoktól. Mint megemlítette, az egyik tekintélyes ellenzéki szakpolitikus tavaly úgy nyilatkozott, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ez alapján – Lomnici Zoltán szerint – az a következtés sem kizárt, hogy “ha az országgyűlési választási eredmények úgy alakulnak”, megfontolják az OIT megszüntetését, vagy jelentősen csökkentik a szerepét. “Bízunk abban, hogy a kijelölt kollégiumvezető fékezni tudja azokat a rendkívül káros folyamatokat”, amelyek az elmúlt kilenc hónapban jellemezték az LB-t – mondta.

Nehezíti Kozma György helyzetét, hogy vitatják működésének jogszerűségét – vélekedett, ugyanakkor hozzátette: meggyőződése, hogy a közigazgatási kollégiumvezető nem hatalomvágyból, hanem felelősségtudatból vállalta a feladatot, “hiszen valakinek vinnie kell az ügyeket”. “A magam részéről minden támogatást megadok a részére” – fogalmazott Lomnici Zoltán. Emlékeztetett arra, hogy még elnöksége idején megkérdezték tőle, ha az államfő felkérné az LB elnöki posztjára, vállalná-e. Lomnici Zoltán azonban nyilatkozatában közölte: még elnökként rögzítette, hogy “udvariasan, de határozottan visszautasítaná”.

Arra a felvetésre, hogy Kozma György kedden azt mondta, hogy a Legfelsőbb Bíróságon nincs hatalmi harc, Lomnici Zoltán úgy reagált: Kozma György ezt nyilvánvalóan úgy értette, hogy semmilyen ambíciót nem támaszt az elnöki posztra, nem vesz részt a harcokban. Hiszen – folytatta Lomnici Zoltán -, ha megnézzük az elmúlt napokat, például azt, hogy a kollégiumvezető és a leköszönő elnökhelyettes között nyílt csata zajlott, akkor látható, hogy durva és erőteljes harcok jellemezték az elmúlt időszakot. Kozma György a kedden nyugdíjba vonuló Kaposvári Bertalan elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettestől vette át a vezetői feladatokat.