60 helyett 35 euró lenne a schengeni övezet országaira érvényes vízum díja. A képviselők egyszerűsítenék a többszöri belépést lehetővé tevő vízumok kiadását, és közös információs honlapot hoznának létre. Az új szabályok alapján olcsóbb és egyszerűbb lenne például Magyarországra utazniuk a kárpátaljaiaknak.

A vízumkérelmekre vonatkozó közös szabályrendszert hozna létre az Európai Unió. A közösségi vízumkódex egységes szövegbe foglalná a rövid (három hónapnál rövidebb) időre szóló vízumokkal kapcsolatos jogszabályokat. Ennek célja a vízumkérelmezés egyszerűsítése, a kérelmezőkkel való egyenlő bánásmód biztosítása, a szabályok harmonizálása és átláthatóbbá tétele.

Az Európai Parlament első olvasatban április 2-án, 569 igen, 50 nem, 32 tartózkodó vokssal szavazta meg a szöveget. Az EP témafelelőse Henrik Lax (liberális, finn).

60 euró helyett 35

Az EP legfontosabb módosítása, hogy a vízumkérelem benyújtásakor az Európai Bizottság által javasolt 60 helyett 35 euró legyen a fizetendő kezelési díj. Az EP szerint a magasabb összeg negatívan hat az unió imázsára, ráadásul a vízum megszerzése a kérelmező számára sokszor ennél is többe kerül például a külképviseletekhez történő utazás költsége miatt.

A képviselők nem fizettetnének díjat a fél évesnél kisebb gyerekek, az iskolások, a csereprogramban résztvevő egyetemisták és a kulturális-, illetve sportprogramokra utazó, 25 évnél fiatalabbak után.

Schengen-honlap

A képviselők a schengeni övezetbe tartozó összes ország közreműködésével közös információs weboldalt hoznának létre. A vízumkérelmezők itt szerezhetnék be az összes lényeges információt.

Többszöri belépés

Az EP szorgalmazta, hogy egyszerűsödjön a többszöri belépésre jogosító vízumok kiadása. A jogszabály tervezete szerint “a kérelem jóváhagyása esetén a diplomáciai vagy konzuli képviseletek 12 hónapig érvényes, többszöri beutazásra jogosító vízumokat adnak ki, amelyek birtokosukat bármely félévben többszöri beutazásra, három hónapos tartózkodásra vagy többszöri átutazásra jogosítják fel.

Alaposan megokolt esetekben több mint 12 hónaptól legfeljebb 5 évig terjedő érvényességű, többszöri belépésre jogosító vízum adható ki. Alaposan megokolt esetekben, amennyiben a többszöri belépésre jogosító vízum kiadása nem lehetséges, egy 6 hónapos érvényességű, egyszeri belépésre jogosító vízum adható ki.”

Egyszerűsített eljárás

A problémamentes “gyakori utazók” számára könnyített eljárást vezetnének be. A jogszabály tervezete szerint “amennyiben a kérelmező a tagállamokban öt éven belül három egymást követő vízumidőszak során teljes mértékben eleget tesz a vízumok tekintetében megállapított feltételeknek (vízumelőzményei nem kifogásolhatóak), továbbá ha a három előírt vízum közül az utolsó lejártát követő öt éven belül nyújt be vízumkérelmet, akkor egyszerűsített eljárásra jogosult.

Az egyszerűsített eljárás része lehet a hosszabb érvényességű, többszöri belépésre jogosító vízum kiadása, az interjúk mellőzése, kevesebb bizonyító dokumentum előírása, illetve az, hogy a vízumkérelmezési eljárás egyes részei interneten is elvégezhetők.”

Jelentés: Henrik Lax (A6-0161/2008)

Közösségi vízumkódex, a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

Eljárás: együttdöntés, első olvasat

Vita: 2009. április 1., szerda