Szabó Máté - Sem gondolatban, sem tettben, sem szóban nem állt szándékomban sérteni az alkotmányosságot

2009.04. 6. Jogi Fórum / OBH

A figyelonet.hu internetes portálon 2009. április 2-án megjelent interjúmban olyan megfogalmazásokat használtam, amelyek szándékommal ellentétesen alkalmasak voltak rá, hogy többekben kétségeket ébresszenek az alkotmányos jogállam és az erőszakmentesség valamint a tolerancia, a szolidaritás és a multikulturalizmus melletti elkötelezettségemet, antirasszista meggyőződésemet illetően - áll biztos közleményében.

Szabó Máté a közleményben hangsúlyozza: megfogalmazásai nem tükrözik azt a felfogást, amit ombudsmanként, társadalomtudósként, a civil szféra kutatójaként és támogatójaként vall. "Tudományos, oktatói munkámban, hivatalos megbízatásaim során és a magánszférámban eddig is elutasítottam és ezután is elutasítok mindenfajta megkülönböztetést, etnikai diszkriminációt, egyéni vagy csoportos erőszakot, aktívan támogattam és támogatom a társadalmi és a jog előtti egyenlőség érvényesülését. Ennek sok látható tanújelét adtam, az állampolgári jogok biztosaként, nyilvános fellépéseken, tudományos értekezésekben, újságcikkekben. Ilyen elkötelezettségemet eddig soha senki nem vonta kétségbe." - állítja a biztos.

"Ezért is érint súlyosan, hogy egyetlen – ezek szerint rosszul és félreérthetően, de nem rossz szándékkal megfogalmazott – interjúrészletem és egy tudtom nélkül leírt interjúcím alapján, a tisztázás igényét eleve mellőzve sokan reflexből megkérdőjelezik mindazt, amit eddigi életemben képviseltem. Nem a tettek, hanem néhány szerencsétlenül egymás mögé rakott szó alapján mondanak megfellebbezhetetlen ítéletet. Pedig ők ismerik jelmondatomat is, ami ombudsmani munkám során vezérel: "Emberi méltóság, korlátok nélkül".

"Nyilván vannak olyanok is, akik minden elhibázott megfogalmazásban az alapvető jogaik sérelmét, az azok ellen indított támadást vélik felfedezni. Megértem őket, nyilván van okuk rá, de egészen biztosan nem az én esetemben."

"Amennyiben tehát bárkiben az a vélemény alakulna ki, hogy kimondtam a kimondhatatlant és ezzel átléptem egy alkotmányos határt, annak ezúton is üzenem: ahogyan elhatárolódtam mindenki más hasonló kijelentésétől, ugyanúgy visszavonom a saját szavaimat is – sem gondolatban, sem tettben, sem szóban nem állt szándékomban sérteni az alkotmányosságot, amire a Parlamentben felesküdtem"- hangsúlyozza Szabó Máté.

  • kapcsolódó anyagok
ALAPJOGOK
OMBUDSMAN