Tűzgyújtási tilalmat rendelt el a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az ország erdeiben és a határuktól számított 200 méteren belüli területeken – tájékoztatott a szaktárca kedden.

Mint a közleményükben írták, erre azért van szükség, mert az utóbbi időben a csapadékmentes időjárás, valamint az emberi gondatlanság következtében jelentősen megnőtt az avar-, parlag-, nádas- és erdőtüzek száma.

Figyelmeztettek, hogy az erdőkben a tűzrakóhelyeken is tilos tüzet gyújtani, illetve ugyanez vonatkozik a közút és vasút menti fásításokra, továbbá a parlag- és gazégetésre is.

A vágástéri hulladék égetése az erdőben a megelőző tűzvédelmi előírások betartása mellett a tilalom időszakában is végezhető – tették hozzá.

A szaktárca közleményében arra kérték a közúton és vasúton utazókat, hogy égő cigarettacsikket ne dobjanak ki a járművek ablakán, mert a kiszáradt árokparton, vasúti töltések mellett keletkező tüzek sok esetben közvetlenül erdőket és mezőgazdasági területeket is veszélyeztetnek.

A tilalom feloldásáról a fokozott tűzveszély elmúltával intézkedik a minisztérium.