Románia nem kíván más országokkal közösen fellépni a státustörvény kérdésében, ebben az ügyben a maga útját járja, ami azt jelenti, hogy közvetlen tárgyalásokat folytat Magyarországgal – jelentette ki kedden Mircea Geoana román külügyminiszter.

A román diplomácia vezetője a Bukarestben akkreditált külföldi újságírókkal tartott találkozóján elmondta, hogy a román külügyminisztérium szakértői szinten konzultációkat folytatott a szlovák és a jugoszláv külügyminisztériummal a státustörvény kérdéséről is, de ezeknek a konzultációknak nem az álláspontok összehangolása volt a célja. Geoana ismételten hangsúlyozta, hogy a román megítélés szerint a státustörvény alkalmatlan volt és továbbra is az. Mint mondta, az ezzel kapcsolatos román aggodalmakat – mind a lényeget, mind pedig a formát, a törvény időszerűségét és alkalmazhatóságát tekintve – nagy mértékben osztják Pozsonyban és Belgrádban, még ha a nyilvános fellépésekben, illetve a magyar féllel folytatott tárgyalásokon a hasonló vélemény kifejezésében árnyalatnyi eltérések is lehetnek.

  • Románia továbbra is napirenden tartja ezt a kérdést, világosan és határozottan kifejti álláspontját az európai fórumokon, de nem kíván másokkal kézen fogva panaszkodni sem Brüsszelben, sem máshol – fogalmazott a román külügyminiszter. Geoana szerint a közeli jövő fontos mozzanata lesz, hogy miként értékeli a magyar és a román szempontokat a Velencei Bizottság, milyen jelentést készít. Bukarest arra számít, hogy a térség más országai is eljuttatják véleményüket Velencébe, s a bizottság mindezek alapján dönti el, mennyire európai a törvény szelleme és gyakorlata. A román külügyminiszter a román-magyar kapcsolatokat, a két ország viszonyát összességében jónak ítélte. – Magyarország egyike a legfontosabb szomszédainknak. Sok közös dolgunk van, beleértve a kisebbségeket is. Sok a közös gyakorlati – gazdasági, kereskedelmi – érdekünk. Magyarország az egyik legfontosabb gazdasági partnerünk, majd egymilliárd dolláros az árucserénk. Kétségtelen tehát, hogy létezik egy bizonyos dinamika, amely mindkettőnket arra ösztönöz, hogy Európa felé haladjunk az európai szellemiség alapján – mondta.
  • Én is a magyar fővárosba utazom a hónap folyamán, legalább egyszer, ha nem kétszer. Tehát sűrű a kétoldalú együttműködés. Orbán Viktor a marosvásárhelyi miniszterelnöki találkozón néhány konkrét javaslatot ismertetett Adrian Nastaséval. Ezekre most dolgozzuk ki válaszainkat, amelyek jelentős mértékben pozitívak lesznek – mondta. Geoana végezetül hangsúlyozta: “nem áll szándékunkban, hogy a státustörvény miatt befagyasszuk viszonyunkat Magyarországgal, sőt minél gyorsabban fejleszteni szeretnénk kapcsolatainkat. Azonban szeretnénk jól és világosan megértetni, hogy a törvény gondot okoz nekünk, és Románia nem fogja feladni nemzeti érdekei védelmét, de az európai értékekét sem.”