A nemzeti szellemi tulajdonjog védelmet promotáló héten (National IPR Publicity Week) helyezik működésbe Kínában azt a telefonszámot, amelyen a jövőben jogsértő tevékenységekre vonatkozó panaszt, illetve ezekkel kapcsolatos információkat lehet bejelenteni – olvasható a kínai Állami Szellemi Tulajdonvédelmi Hivatal (State Intellectual Property Office, SIPO) közleményében.

2009. április 20-26. között rendezik meg Kínában a szellemi tulajdonjog védelmet promotáló tematikus hetet. Ennek keretében kerekasztal-beszélgetéseket, fórumokat és más programokat szerveznek, amelyek célja, hogy a szellemi tulajdon és a szerzői jog védelmének fontosságára felhívják az ipar és a vállalkozások figyelmét. A tematikus hét folyamán ünnepélyes keretek között helyezik üzembe azt a jogsegélyvonalat, amelyen a jövőben lehetőség nyílik a szellemi tulajdonjoggal való visszaélések és az ezekkel kapcsolatos panaszok bejelentésére.

A 12330-as számon magánszemélyek és vállalkozások jelenthetik be, ha jogsértő tevékenységet tapasztalnak, vagy erről tudomást szereznek. Az országszerte felállított, közel ötven jogsegély iroda munkatársai fogadják a hívást és a kapott információt továbbítják az adott ügyben illetékes hatósági szerveknek. Ezt követően a bejelentők számára az általuk bejelentett ügy menetéről folyamatos tájékoztatást adnak.

A jogsegély irodák a panaszbejelentés mellett tanácsadó- és információs központként is funkcionálnak majd. Az érdeklődők számára felvilágosítást adnak a hatályos jogszabályokról és a jogvédelmi eljárások menetéről. Jogi tanácsot adnak oltalom megszerzéséhez, valamint a jogsértések és visszaélések kezeléséhez. Emellett együttműködnek más, a témában érintett hatóságokkal és jogvédő szervezettekkel, valamint konzultációs félként részt vesznek jogi eljárások lebonyolításában és jogesetek értelmezésében is.