A Bizottság a héten elfogadta az Európai Unióban repülési tilalom hatálya eső légitársaságokat tartalmazó „feketelista” frissített változatát. A Bizottság hat kazahsztáni, egy thaiföldi működési engedéllyel rendelkező légitársaságot, egy további ukrajnai légi fuvarozót, valamint a Beninben működési engedéllyel rendelkező összes légi fuvarozót tiltott ki az európai légtérből.

„A Bizottság továbbra is aktívan törekszik a légi közlekedés szereplőivel folytatott párbeszédre annak biztosítása érdekében, hogy minden légi jármű és légi fuvarozó megfeleljen a nemzetközileg előírt repülésbiztonsági követelményeknek. Minden légi utasnak joga van ahhoz, hogy biztonságban érezze magát, amikor a gépe felszáll”, nyilatkozta Antonio Tajani, a Bizottság közlekedésért felelős biztosa.

A Bizottság megállapította, hogy Angola a meghozott intézkedések következtében jó eredményeket ért el a biztonsági feltételek javítása terén. A Bizottság különösen az Angola légiközlekedési hatóságai által elkészített, az európai szakértők 2008. februári látogatását és az ICAO 2008 októberi biztonsági ellenőrzési jelentését követő korrekciós intézkedések megvalósításáról szóló előrehaladási jelentést vette figyelembe.

Az európai szakértők által 2009 februárjában tett indonéziai látogatásról készült jelentés is lényeges javulást mutatott. A Bizottság továbbra is folytatja a légiközlekedési hatóságokkal folytatott szoros konzultációt azzal a céllal, hogy a repülésbiztonsági bizottság következő ülésén ismét megvizsgálja a biztonsági helyzetet.

A közösségi feketelista a következő légitársaságokat tiltja ki az európai légtérből:

Angola, Benin, Egyenlítői-Guinea, Indonézia, a Kirgiz Köztársaság, Libéria, Sierra Leone, Szváziföld, a Kongói Demokratikus Köztársaság és Gabon összes légi fuvarozója, a Gabon Airlines és az Afrijet kivételével, amelyek mentességgel rendelkeznek néhány légi járműre vonatkozóan.

Tizenhat egyedi légi fuvarozó:

  • Afganisztán – Ariana Afghan Airlines
  • Kambodzsa – Siem Reap Airways International
  • Koreai Népi Demokratikus Köztársaság – Air Koryo
  • Kazahsztán – Air Company Kokshetau, ATMA Airlines, Berkut Air, East Wing, Sayat Air, Starline KZ
  • Ruanda – Silverback Cargo Freighters
  • Szudán – Air West
  • Thaiföld – One Two Go Airlines
  • Ukrajna – Motor Sich Airlines, Ukraine Cargo Airways, Ukraine Mediterranean Airlines és Volare Aviation

A Bizottság által három havonta frissített listája a Bizottság ezen oldalán olvasható.