Az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága keddi ülésén határozati javaslatot terjesztett a Ház elé a képviselői költségtérítésről szóló népszavazás elrendeléséről.

A szakbizottságot Gyenesei István önkormányzati miniszter írásban arról tájékoztatta, hogy az országos ügydöntő népszavazással kapcsolatos feladatokra 3,9 milliárdot “szükséges” biztosítani a költségvetésből.

Répássy Róbert (Fidesz) javaslatára a bizottság a “legfeljebb” kiegészítéssel módosította a határozat összegre utaló szövegét. Az ellenzéki képviselő szerint meg lehet találni azokat a lehetőségeket, amelyekkel olcsóbbá tehető az országos ügydöntő népszavazás.

Ezzel összefüggésben arra mutatott rá, hogy a 3,9 milliárd forintos népszavazás annyiba kerül, mint a képviselők négyéves költségtérítése.

Az országos ügydöntő népszavazás kiírását egy magánszemély kezdeményezte; Seres Mária az Országos Választási Bizottság megállapítása szerint mintegy 530 ezer érvényes aláírást gyűjtött össze.

Az Országgyűlés a szakbizottsági előterjesztésnek megfelelően tehát várhatóan elrendeli az országos ügydöntő népszavazás kiírását az alábbi kérdésben: “Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?”.