Egy közelmúltban megjelent tanulmány szerint Magyarország a 7. helyen áll 31 európai ország között a betegek jogainak érvényesülése tekintetében.1 De valóban ilyen kedvező a helyzet? A Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány tavalyi felmérése szerint a megkérdezettek 52 %-a érzi magát erősen kiszolgáltatott helyzetben az egészségügyi ellátás során.

Mindenkinek van legalább egy története, amivel jellemzően be tudja mutatni a magyar egészségügyben uralkodó rossz állapotokat. A sokszor emlegetett financiális problémák mellett azonban nem árt más oldalról is közelíteni a problémához.

A Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) 2009. április 16-ára betegjogi rendezvényt – azon belül kerekasztal beszélgetéseket – szervezett, a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány (BEGYKA) valamint a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) közreműködésével.

Az esemény apropóját az Európai Betegjogi Nap adja, amelyet április 18-án ünnepelnek Európa számos országában. Ez a betegjogi nap nem hivatalos, kiemelt napja az Európai Uniónak, hanem egy civil szervezet, az Active Citizenship Network (ACN) kezdeményezésére indult el. Mégis egyre több országban szerveznek különféle betegjogokkal kapcsolatos eseményeket.  Összefoglaló   

Magyarországon először 2008-ban kerültek megrendezésre betegjogi napi események. A TASZ lefordítatta az Európai Betegjogi Chartát magyar nyelvre, és megküldte a releváns döntéshozóknak, valamint szórólapokat juttatott el a négy magyarországi orvosi egyetemre, amelyek a Chartában foglalt és a magyar Egészségügyi Törvény által megfogalmazott jogokat tartalmazták.

2009 április 16-án, csütörtökön az Egészségügyi Minisztérium VIII. emeleti tanácstermében 10 órától 3 kerekasztal beszélgetésre kerül sor, a következő témákban: a betegjogok helyzete Magyarországon, a betegszervezetek helyzete és szerepe, valamit az egészségügyi dokumentáció kérdései.

A beszélgetéseken részt vesznek a Nemzeti Egészségügyi Tanács tagjai, az Egészségbiztosítási Felügyelet, különböző orvos-szakmai társaságok és a betegszervezetek képviselői, a BEGYKA munkatársai, a MOTESZ képviselői, a TASZ betegjogi programvezetője valamint a parlamenti pártok egészségpolitikusai, parlamenti képviselők.