A Kikelet II. elnevezéssel tartott tavaszi fogyasztóvédelmi ellenőrzés második hetében, 2009. április 8. és 14. között 8600 ellenőrzést hajtott végre az akcióban részt vevő tizenegy hatóság.

Az élelmiszer-biztonsági szakhatóságnak több mint ötszáz esetben, 42 tonna élelmiszer, zöldség és gyümölcs forgalomból való kivonásával sikerült megóvni a vásárlókat fogyasztásra alkalmatlan, minőségi hibás, ismeretlen eredetű, engedély nélkül forgalmazott termékek megvételétől. Az adóellenőrök 170 esetben megállapították, hogy az eladók nem tettek eleget a számla-, illetve nyugtaadási kötelezettségüknek. A munkaügyi felügyelők az ellenőrzött cégeknél több mint ezer feketemunkást találtak, fél ezret meghaladó esetben nem volt rendben a munkaidő-nyilvántartás, ami túlóráztatásra utal, 341 esetben pedig munkabérrel kapcsolatos jogsértést állapítottak meg. A Tisztifőorvosi Hivatal szakemberei 1100 ellenőrzést hajtottak végre a nemdohányzók védelmében. A lakossági körben forgalmazott több mint másfél ezer ragasztó és szóró-festék vizsgálata alapján megállapították, hogy annak öt százaléka nem felel meg az előírásoknak, veszélyezteti a felhasználókat. A fogyasztóvédelmi ellenőrök Budapest belvárosában kirívó szabálytalanságokat állapítottak meg az éjszakai taxisoknál, ami főként a turizmus szempontjából káros.

Az elvégzett összes ellenőrzés mintegy 15 százalékában a hatóságok pénzbírsággal szankcionálták a jogsértéseket, amelynek összege megközelítette a 210 millió forintot. Átlagot tekintve a munkaügyi- és munkavédelmi bírságok súlyosabb esetekben meghaladták a 200 ezer forintot, külföldiek engedély nélküli foglalkoztatása esetén a 400 ezer forintot is. A fogyasztóvédelmi bírságok átlag 90 ezer forintot, az élelmiszerlánc- biztonsági pénzbüntetések 75 ezer forintot tettek ki, nem számítva a forgalomból kivont termékek értékét. Az ÁNTSZ átlag 25 ezer forint egészségvédelmi bírságot szabott ki a nemdohányzók védelmében, de előfordult, hogy fél millió forinttal szankcionálta azt a kereskedőt, aki a zárolás ellenére tovább értékesített egy citromízű pezsgőtablettát. Az adóhatóság átlagosan 137 ezer forinttal marasztalta el azokat a gazdálkodókat, akik nem tettek eleget a számlaadási kötelezettségüknek, és 38 ezer forinttal büntette az árubeszerzési bizonylat hiányát.

A pénzbüntetések mellett a hatóságok a jogszabályi előírásoknak megfelelően intézkedtek üzletek bezárásáról, termelés és árusítás felfüggesztéséről. Enyhébb fokú jogsértés, nem haszonszerzésből fakadó, első ízben előforduló jogsértés esetén továbbra is csak figyelmeztették az érintetteket.

Az ellenőrök munkáját közel száz esetben rendőrök biztosították, akik emellett 14 főt előállítottak, 8 személyt elfogtak, 158 főt pedig kisebb közúti szabálytalanság miatt megbüntettek, átlagosan 6 ezer forinttal.

A hatóságok április végig folytatják a fogyasztóvédelmi akcióellenőrzéseket.