Szabadlábra helyezte a következő tárgyalásig a tatabányai bíróság pénteken azt a 84 éves asszonyt, akinek előzetes letartóztatását a Helsinki Bizottság szerint jogtalanul rendelték el korábban.

A Helsinki Bizottság álláspontja szerint a tatabányai bíróság az idős asszony távollétében kezdeményezte annak előzetes letartóztatását, miközben az Alkotmánybíróság (AB) 2007-ben megsemmisítette a büntetőjárási törvény ezt lehetővé tévő passzusát – tájékoztatott Fazekas Tamás ügyvéd.

A vádlott jogi képviselője kifogásolta továbbá, hogy az asszonyt kórházból szállították a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe.

Fazekas Tamás hozzátette: mivel a Komárom-Esztergom megyei bíróság jóváhagyta az elsőfokú döntést, ezért az ügyben a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak. Tisztázni szeretnék, hogy a tatabányai bíróság a magyar jogszabályok alapján törvényesen rendelte-e el az előzetes letartóztatást vagy sem.

A történet érdekessége, hogy az ominózus szövegrészt éppen az idős asszony lányának kezdeményezésére nyilvánította alkotmányellenesnek az AB – közölte a jogi képviselő.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott idős asszony és másodrendű vádlottként lánya hivatalos személy elleni erőszakot követtek el 2001-ben Budapesten, amikor megtámadták az ingóságok foglalására kiérkező végrehajtót, rendőröket és a lakatost. Az ügy elfogultság miatt került a tatabányai bíróság elé.

A pénteki tárgyaláson mindkét vádlott tagadta bűnösségét.

Az idős asszony előzetes letartóztatásba helyezését a tatabányai bíróság azért rendelte el, mert az évek során nem jelent meg a tárgyalásokon – közölte Csorba Zsolt Ödön sajtószóvivő, a Komárom-Esztergom megyei bíróság elnökhelyettese.

Hozzátette: értelmezésük szerint az Alkotmánybíróság határozata a tárgyaláson meg nem jelent vádlottra vonatkozik, míg az idős asszony esetében a bíróság üléséről volt szó. Az ülésen nem folyik bizonyítás, hanem egy megadott kérdésről döntenek – ebben az esetben éppen a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésről döntöttek.