Alkotmányos változásra van szükség ahhoz, hogy a fogyatékossággal élők jogai mind teljesebb körben érvényesülhessenek – jelentette ki Szabó Máté általános ombudsman újságírók előtt hétfőn Budapesten.

A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményben foglalt “nemzetközi kötelezettségének a magyar jogrendszer és a magyar alkotmányos rend nem tesz eleget” – mondta Szabó Máté hozzátéve, hogy ez alkotmányos visszásságok sorozatát hozza magával.

Az általános ombudsman az “Emberi méltóság korlátok nélkül” sorozat részeként a fogyatékossággal élő személyek alkotmányos jogainak érvényesülését vizsgáló projektet indított “Méltóképpen, másképp” címmel. Az egy éven át tartó munka első szakmai programjaként a fogyatékossággal élők közéleti-társadalmi esélyegyenlőségének előmozdításáról tartottak műhelybeszélgetést, amelyen a résztvevők elvi nyilatkozatot fogadtak el, hogy így hívják fel a figyelmet az ügy fontosságára.

Szöllösiné Földesi Erzsébet, az Európai Fogyatékosügyi Fórum elnökségi tagja, a közeledő európai parlamenti választások kapcsán arról beszélt, hogy az unióban mintegy ötvenmillió fogyatékos ember él, róluk a képviselők keveset tudnak, irányukban a pártok nem mutatnak érdeklődést.

A választási kampány során elhangzó információkhoz való hozzáférés a látássérültek, a vakok, a siketek és a nagyothallók számára “nem akadálymentes”, a mozgássérülteknek pedig a kampányok környezete nem az – mondta.

Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének az elnöke, a Fidesz európai parlamenti listáján 12. helyen szereplő jelölt szintén arról beszélt, hogy a fogyatékossággal élőknek problémát jelent az információkhoz való hozzájutás. Példaként említette, hogy az Országos Választási Iroda honlapjának csak a gyengén látók számára készített változata létezik.

Az általános ombudsman a fogyatékossággal élők jogainak érvényesülését vizsgáló projektjének keretében, a közéleti szereplésen túl, vizsgálni kívánja – egyebek mellett – a kultúra, a sport, az egészségügy, az oktatás és a szociális védelem területét.