A biztosítási rendszer korszerűsítése és általános felülvizsgálata a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvényjavaslat célja – mondta a javaslat expozéjában Katona Tamás kedden a parlamentben.

A pénzügyi államtitkár közölte, hogy a rendszer szabályozása a korábbiaktól eltérően önálló szabályozásban valósul meg, amelyet a felhatalmazásoknak megfelelően miniszteri rendeletek egészítenek majd ki.

Közölte, hogy a javaslat a jelenlegi, korszerűtlen bonus-malus rendszerrel szemben az európai összehasonlítást és következetes alkalmazást is lehetővé tevő központi kártörténeti nyilvántartás létrehozását is megcélozza.

Katona Tamás úgy fogalmazott, hogy az áttéréssel a veszélyközösség érdekének megfelelően megvalósítható a kármentes vezetéshez igazodó valódi kedvezményrendszer. Hozzátette, hogy a károk nyilvántartása lévén pedig létrejöhet a valódi káralapú, kockázatarányos díjmegállapítás.

Az államtitkár megemlítette, hogy a javaslat tartalmazza a biztosítási évfordulónaptár évhez való kötésének feloldását, ugyanis azt ezentúl a szerződéskötés időpontjához kötik majd, habár a szerződéses időszak továbbra is 12 hónap marad.

A jövőben meghatározzák a gépjárműflottára vonatkozó keretszabályokat is – ismertette.

Vélemények a törvényjavaslattal kapcsolatban

Az MSZP-frakció támogatja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló javaslatot, és a Fidesz is úgy látja, hogy sok pozitív elemet tartalmaz az anyag, de sok hiányosságra is felhívta a figyelmet – mondták a pártok vezérszónokai kedden az Országgyűlésben.

Szabados József, az MSZP vezérszónoka hangsúlyozta: Magyarországon a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás biztosítottként mintegy négymillió embert érint, ezért különösen fontos a törvényi szintű szabályozás.

A politikus szerint a törvényi szintű szabályozás mellett szól többek közt, hogy Magyarország így összhangba kerül az európai országok többségének gyakorlatával.

A fő változásokról szólva kifejtette: a javaslat egyértelműsíti a flotta fogalmát. Az egyik legjelentősebb változásnak a biztosítási évforduló kérdését nevezte. A javaslat szerint a biztosítási évforduló a továbbiakban nem naptári évhez, hanem a szerződéskötés időpontjához kötődne.

Szabados József elmondta, hogy az év végére koncentráló gyakorlat sok probléma forrása volt, és a biztosítók szövetsége is kiemelte, hogy számos indok szól e módszer ellen. Álláspontja szerint az új rendszerrel megszűnhetnének például az év végi, szakmailag kifogásolható kampányok.

Mint mondta, a javaslat alapján a biztosítóknak ötven nappal korábban kell tájékoztatniuk az ügyfeleket a szerződés lejártáról és a következő évi díjról.

Hozzátette: újdonság, hogy ha valaki az esedékességtől számított hatvan napon belül nem fizeti be a biztosítási díjat, megszűnik a szerződése.

Korszerűsítik a jelenlegi bonus-malus rendszert is, ugyanis az jelenleg nem teszi lehetővé a károk pontos nyilvántartását és biztosítók közötti naprakész átadást. Ezért bevezetik a kárnyilvántartási rendszert, amely alapul szolgálhat a valódi káralapú besorolásokhoz.

Az MSZP-frakció támogatja a javaslatot – összegzett Szabados József.

A Fidesz vezérszónoka, Püski András elmondta: a jelenlegi jogalkalmazásban az egyik oldalon jogszabálydömping tapasztalható, míg a másik oldalon a panaszos ügyek növekvő számával lehet találkozni. Kevesebb, jobban betartható szabályra van szükség – vélekedett.

Hangsúlyozta, hogy a készülő törvénynek garanciát kell adnia arra, hogy a MÁV ÁBE-hez hasonló esetek ne fordulhassanak elő. A biztosítói csődhelyzettel azonban egyáltalán nem foglalkozik a javaslat, ezzel pedig súlyosan sérti az ügyfelek érdekeit – tette hozzá.

Álláspontja szerint a biztosítási piacot jelenleg az erősödő versenyhelyzet, a jelentős árverseny és a decentralizáltság jellemzi.

A legnagyobb pozitívumnak azt tekinti a Fidesz – folytatta -, hogy változik a biztosítási évforduló rendszere.

Az általános indoklásban szereplő elveknek a javaslat szövege hiányosan tesz eleget – fűzte hozzá a fideszes politikus, megjegyezve, hogy nem világos benne a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szerepe sem.

Összegzése szerint a javaslat több pozitív elemet tartalmaz, azonban sok hiányossága is van, amelyeket a Fidesz módosító indítványokkal pontosítana majd – zárta felszólalását Püski András.

Az ülés levezető elnöke elnapolta az általános vitát, amelyet a következő ülésen folytatnak és zárnak le.