Jövő heti ülésén dönthet a médiahatóság a két országos kereskedelmi televízió koncessziósdíj-csökkentési kérelméről; a két tárgyalt változat bármelyikének elfogadása esetén körülbelül feleződne a díj – értesült az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) több tagjától szerdán az MTI.

Közlésük szerint a sokadik alkalommal napirenden szereplő ügyben két előterjesztés van az ORTT asztalán: az egyik a szerződésekben szereplő összeget mintegy felezné, a másik pedig – a rendszert gyökeresen átalakítva – bevételarányossá tenné a lerovandó díjat.

A 3,5 százalékos arány azt jelentené, hogy tavaly – a hatályos szerződésükben szereplő 1,8-1,9 milliárd forintos éves díj helyett – az RTL Klub 1 milliárd 250 milliót, a TV2 pedig 930 millió körüli összeget fizetett volna.

Törvénytelennek nevezte a díjcsökkentést Szalai Annamária, az ORTT Fidesz által delegált tagja, mondván, az ügyben “formálódó MSZP-SZDSZ koalíció” közvetve olyan ügyön – nevezetesen a médiahatóság költségvetésén – változtatna, amelyet évről évre törvény szabályoz.

Hangot adott azon álláspontjának is: éppen a válság által kevésbé érintett nagy kereskedelmi csatornák nem szorulnak rá a díjcsökkentésre, miközben a recessziónak jobban kitett kisebb médiumok díjterhein nem enyhítettek.

Az RTL Klub koncessziós díja az ORTT egy külön pénzalapjába folyik be, és csak a digitalizációra fordítható, míg a TV2-én 70:30 arányban osztozik a Magyar Televízió és a Duna Televízió; utóbbiak – a felügyelő közalapítvány több tagjának közlése szerint – az eredeti koncessziósdíj-bevétellel kalkulálták idei üzleti tervüket.

Név nélkül nyilatkozó médiahatósági források az MTI-nek megemlítették: a díjcsökkentés hatásából idén még nemigen érezne bármit is a két közmédium, mert megnyitnák számukra a digitális fejlesztésekre szolgáló 811 millió forintos keretet.

A most tárgyalt csökkentési kérelem néhány hónapon belül mindkét társaság harmadik ilyen beadványa; előbb tavaly december 3-án utasította el a két adó kérését a testület arra hivatkozva, hogy a 2008 végéig hatályban lévő frekvenciamoratórium tiltja a műsorszolgáltatási díj mérséklését, majd február 11-én döntöttek hasonlóan.

Akkor jelezték azt is, hogy az ORTT “nyitott a reklámpiaci folyamatokra épülő eredmény-kimutatások, összehasonlító elemzések, szakértői véleményekkel alátámasztott műsorszolgáltatói érvek vizsgálatára, s azok egyeztetésére”.