Gyorsabb lehet az adósságbehajtás, ha a bíróságtól a közjegyzőkhöz kerül a fizetési meghagyásos eljárás – mondta Avarkeszi Dezső államtitkár a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvényjavaslat expozéjában kedden a parlamentben.

A fizetési meghagyásos eljárás mára – akárcsak Európa legtöbb államában – kulcsfontosságú jogintézménnyé vált a vállalkozások közötti késedelmes fizetés és a körbetartozás problémáinak megoldása szempontjából – olvasható a törvényjavaslat indoklásában.

Az államtitkár kiemelte: a törvényjavaslat az ügyfeleknek gyorsabb és hatékonyabb követelés érvényesítést tesz lehetővé. Az eddigi szabályok szerint a bíróságtól lehetett fizetési meghagyás kibocsátását kérni, a javaslat szerint ezt áttelepítenék a közjegyzőség hatáskörébe – tette hozzá.

Avarkeszi Dezső kiemelte: a közjegyzőség az állam igazságszolgáltató tevékenységének igen fontos része, azonban a közjegyző a nemperes eljárást kizárólag addig folytatja, amíg az ellenérdekű fél, aki ellen a meghagyás kibocsátását kérték, nem vitatja a követelést.

Mint mondta, az évi több mint 400 ezer ilyen nemperes eljárást a jelenlegi 6-8 hónapos időtartam helyett a törvényjavaslat szerinti 3-15 nap alatt folytatnák majd le.

Hangsúlyozta azt is: a törvényjavaslat egy új területen vezeti be az elektronikus ügyintézést, részletesen újraszabályozza a fizetési meghagyásos eljárást, és rendelkezik az eljárás támogatására szolgáló informatikai rendszer kiépítéséről is. A javaslatban elektronikus ügyintézésre épülő eljárásról van szó, melyben a legfontosabb törvényi garanciák teljesülését egy számítógépes rendszer működtetése biztosítja.

Hozzátette: az ügyfél választása szerint személyesen is bemehet az országban található 314 közjegyzői iroda bármelyikébe, kérelmét postán is feladhatja, de akár elektronikus úron is intézheti fizetési meghagyásos ügyét.

Az államtitkár szólt arról, hogy az Európai Bizottság létre akarja hozni azt az internetes felületet is, melyen keresztül az európai fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmeket elektronikusan lehet majd benyújtani. Azzal, hogy Magyarország az elsők között létrehozza az elektronikus fizetési meghagyás rendszerét, közvetlenül kapcsolódhat majd az említett uniós portálhoz – emelte ki.

Avarkeszi elmondta, hogy a törvényjavaslat az illetéktörvény módosításával a bírósági eljárás lefolytatásáért minimálisan megfizetendő illetéket megemeli.

Avarkeszi Dezső megemlítette, a javaslat másik szabályozási területe a polgári perrendtartás alávetéses illetékességre vonatkozó rendelkezéseinek módosítása, amely hozzájárul a bíróságok arányos ügyteherelosztásához.

A javaslat a jelenleg legnagyobb ügyteherrel dolgozó két bíróság, a Pest megyei és a fővárosi bíróság esetében kizárja azt, hogy a felek a vagyonjogi jogvitájukra kikössék ezen bíróságok illetékességét – hangsúlyozta. A javaslat az eddigieknél több közigazgatási pert utal a megyei bíróságok illetékességébe.