Az Országos Választási Iroda (OVI) vasárnapi ülése után véglegessé vált az idei EP-választáson induló magyarországi pártok listája: a választásokon – miután négy új listát hitelesítettek – 10 párt összesen 8 listájára szavazhatunk majd.

A vasárnap esti ülésén az OVI a Fidesz-KDNP, a Magyar Kommunista Munkáspárt (Munkáspárt), az MCF Roma Összefogás Párt, valamint a Lehet Más a Politika és a Humanista Párt (LMP-HP) közös listáit vette nyilvántartásba, mely azt jelenti, hogy a négy hét múlva esedékes európai parlamenti választáson tíz párt nyolc listán indulhat. (Két-két párt közös listát állított.) A már említett pártokon túl a Jobbik, az MSZP, az MDF és az SZDSZ listáit már korábban nyilvántartásba vette az OVB.

Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetőjének tájékoztatása szerint a szelvények ellenőrzése nyomán a Fidesz-KDNP leadott ajánlószelvényei között 28 865, a Munkáspártnál 23 788, az LMP-HP-nél 23 528-at, míg az MCF Roma Összefogás Pártnál 21 207 elfogadhatót találtak.

A pártoknak meg kellett nevezniük a listán szereplő jelöltjeiket is; a listákon legfeljebb 66 jelölt szerepelhetett. Maximális számú jelöltet a nyolc lista közül három állított: az MSZP, az MDF és a Fidesz-KDNP. Az MCF Roma Összefogás Párt 34, a Munkáspárt 29, a Jobbik 24, az LMP-HP 23, míg az SZDSZ 22 jelöltet indított.

A június 7-én választható listákról és az azon szereplő képviselő-jelöltekről az OVI oldalán olvasható további információ.