Az érvényes szerzői jogi törvény a tartalomszolgáltatók felelősségévé teszi a felügyeletük alatt álló webhelyeken megjelenő anyagok jogtisztaságát. A tartalomszolgáltatók a jogtisztaságért akkor is felelnek, ha az adott anyagot a felhasználó tette fel a szolgáltató által üzemeltett webhely ingyenesen elérhető helyére.

Ezt a nehezen kezelhető helyzetet oldotta fel a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) azzal, hogy megállapodott az összes közös jogkezelő szervezettel, – azaz a szerzők képviselőivel – és ennek alapján a jövőben az MTE minden esetben alkalmazza az úgynevezett “értesítési és eltávolítási eljárást”. A megállapodás nyilvánosságra hozatala alkalmából tartott sajtótájékoztatón elhangzottak szerint az eljárás lényege a következő: ha a tartalomszolgáltató valamelyik jogvédő szervezettől értesítést kap egy adott webhely kifogásolható tartalmáról, akkor a tartalomszolgáltató a ezt a tartalmat eltávolítja. Ezzel egy időben a szolgáltató a rendelkezésére álló adatok alapján erről értesíti a tartalom elhelyezőjét. Ezután a tartalom eredeti elhelyezője adatainak megadása mellett 12 órán belül tiltakozhat a döntés ellen. Amennyiben ezt megteszi, úgy a kifogásolt tartalom visszakerül a webre, és az elhelyező adatait a szolgáltató átadja a jogvédő szervezetnek. Ezzel a tartalomszolgáltató mentesül a további felelősség alól.