A francia nemzetgyûlés jóváhagyását követõen a szenátus is elfogadta az új kalózkodás elleni törvényjavaslatot. A törvény ellenzõi az alkotmánybíróságon kívánják megtámadni a tervezetet.

A francia nemzetgyûlés jóváhagyását követõen a szenátus is elfogadta az új kalózkodás elleni törvényjavaslatot. A törvény hatályba lépésére azonban legkevesebb egy hónapot várni kell, mivel ellenzõi az alkotmánybíróságon kívánják megtámadni a tervezetet – olvasható az RFI honlapján.

Miután a francia nemzetgyûlés 296 igen, és 233 nem szavazat mellett elfogadta az új kalózkodás elleni törvénytervezetet, a szenátus is szavazott a javaslatról. Tagjai nagyobb többséggel, 189 támogató és 14 ellenszavazat mellett adták áldásukat a javaslatra. Ez volt a második alkalom, hogy a francia honatyák az ún. három csapásos javaslatról állást foglaltak, mivel április elején az alsóház egyszer már elutasította a törvénytervezetet.

A francia sajtó által Hadopi törvényként emlegetett jogszabály rendelkezései szerint az internetszolgáltatók kötelesek két hónaptól egy évig terjedõ idõszakra felfüggeszteni az illegális letöltõk internetkapcsolatát, amennyiben azok két figyelmeztetõ levél kiküldése után sem hagynak fel jogsértõ magatartásukkal. A lekapcsolt elõfizetõket pedig arra kötelezi, hogy a felfüggesztés ideje alatt az internetszolgáltatás elõfizetõi díját továbbra is megtérítsék. A jogszabály rendelkezik továbbá egy új hatósági szerv létrehozásáról is, amely közvetítõként mûködne a jogtulajdonosok és a szolgáltatók között. A Hadopi ügynökség (La Haute Autorite pour la diffusion des oevres et la protection des droits sur Internet) feladata, hogy a törvény rendelkezéseinek érvényt szerezzen. Többek között a hivatal küldi majd ki a figyelmeztetõ üzeneteket a jogsértõknek.

A világ egyik legszigorúbbnak tekintett kalózkodás elleni törvénye mellett számtalan belföldi és külföldi mûvész is felsorakozott. Támogatói között van Luc Besson, Jean Reno, Vincent Delerm, Juliette Greco, Maxime LeForestier, Johnny Hallyday, Costa Gavras, Françoise Hardy, Jean-Jacques Annaud, és a francia elnök felesége, Carla Bruni is. Emellett a U2 menedzsere, Paul McGuinness is a jogszabály mellett foglalt állást a brit Guardian hasábjain megjelent cikkében.

A Hadopi törvény ellenzõi nem tartják elfogadhatónak a jogszabály rendelkezéseit. Véleményük szerint az internethozzáférés az információs társadalom korában alapvetõ emberi jog, ennek felfüggesztése éppen ezért nem elfogadható. Sokak szerint a javaslat gátat szab az internet fejlõdésének, a francia szocialista párt szerint pedig a törvény a mûvészek és az internetezõk számára egyaránt vesztes helyzetet teremt. Képviselõje, Patrick Bloche a szavazás után bejelentette, hogy a párt az alkotmánybírósághoz fordul, hogy az foglaljon állást arról, hogy a jogszabály nem áll-e ellentétben az alkotmány rendelkezéseivel.

Bár a Hadopi törvény szembe megy az Európai Parlament állásfoglalásával, amely nem tartja elfogadhatónak azt, hogy bírósági ítélet nélkül döntsenek a jogsértõk szankcionálásáról, az EU közleménye szerint a francia törvény nem sérti az uniós jogszabályokat. Viviane Reding, az EU információs társadalom és média ügyekért felelõs biztosa szerint a törvény az állampolgári jogok érvényesülése szempontjából erõsen aggályos, de álláspontja szerint ennek tisztázása a francia igazságügyi rendszer feladata.