Vizsgálatot kezdeményez a térfigyelő kamerarendszerek működtetési jogosultságának tervezett kiterjesztése kapcsán a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a szervezet szerint ugyanis elképzelhető, hogy törvénytelen lobbizás miatt készül erre a jogalkotó – közölték a jogvédők pénteken az MTI-vel.

A TASZ arra kéri az Igazságügyi Hivatalt: soron kívül végezze el a vizsgálatot, mert a Közterületi Térfelügyeleti Tanácsadó Testület (KTTT) lobbizása nyomán olyan törvényjavaslat került a parlament elé, amely súlyos alapjog-korlátozást jelent és a közpénzek pazarlásához vezethet. A szervezet eljuttatta álláspontját a parlamenthez is.

Az Országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslat értelmében a rendőrség mellett a közterület–felügyelet is üzemeltethetne térfigyelő központokat. A TASZ közleményében azt írta: információi alapján elképzelhető, hogy a lobbitörvény szabályait megkerülve, egy biztonságtechnikai vállalkozókat is képviselő érdekképviseleti csoport nyomására készült el a javaslat az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban (IRM).

A szervezet az Igazságügyi Hivatalnak elküldött, az MTI-hez is eljuttatott levélben kifejtette: a törvénycsomag kamerás térfigyelésre vonatkozó része a KTTT által készített stratégián alapul. A testületet a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete (MTA-SZTAKI) hozta létre azzal a céllal, hogy felmérje a meglévő térfigyelő rendszereket, ajánlásokat adjon a fejlesztés és bővítés irányára, szakértői tevékenységet végezzen és ha ez szükséges, a jogi szabályozás módosítására intézkedéseket kezdeményezzen.

Az MTA égisze alatt készült stratégia kidolgozásában közreműködtek térfigyelő rendszereket tervező és építő cégek. Mint a TASZ levelében olvasható, ezt a tényt a KTTT sem tagadja, mert egy sajtótájékoztatón előadták, hogy a testületben a kivitelezők, vagyis a térfigyelő rendszerek forgalmazásával foglalkozó cégek is dolgoznak.

“Látható, hogy komoly üzleti érdekek is fűződnek ahhoz, hogy minél több térfigyelő kamera működjön az országban” – írta levelében a szervezet.

A Budapesten működtetett térfigyelő rendszerek pénzügyi adatairól készült TASZ-felmérés szerint 2007-ben hozzávetőlegesen 874 millió, 2008 első félévében 576 millió forintot költöttek ilyen rendszerekre. Ezek az adatok nem teljes körűek, mert több önkormányzat – II., VI., VIII. kerület – nem válaszolt a jogvédőknek, akik szerint a reális összeg feltehetően 1 milliárd forint felett van.