A hivatali visszaélés bűntette miatt Demeter Ervin országgyűlési képviselő, míg személyes adattal visszaélés és más bűncselekmény miatt dr. Répássy Róbert országgyűlési képviselő által tett feljelentések nyomán indult bűntető ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken gyanúsítottként hallgatta ki dr. Szilvásy Györgyöt.

Dr. Szilvásy György megalapozottan gyanúsítható 1 rendbeli hivatalos személyként folytatólagosan elkövetett különleges személyes adattal visszaélés bűntette elkövetésével.

A gyanúsítottal közölt bűncselekmény lényege szerint dr. Szilvásy György – a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszterként eljárva – bizonyos titkos információgyűjtésből származó hangfelvételeket – amelyek az UD Zrt-t érintő feljelentés mellékleteként szerepeltek – jogalap és törvényes cél nélkül, szükségtelenül kezelt.

Ezen rögzített telefonfelvételeken Demeter Ervin és dr. Kövér László országgyűlési képviselők az UD Zrt. ügyvezetőjével folytatottak – a feljelentés szempontjából indifferens – beszélgetéseket.

A megjelölt adatokat dr. Szilvásy György az Országgyűlés bizottsági ülésein, továbbá a sajtón keresztül több alkalommal nyilvánosságra hozta.

Ennek során a valóságtól eltérően állította, hogy az érintett országgyűlési képviselők intenzív, rendszeres kapcsolatot tartottak az UD Zrt. ügyvezetőjével, amely szervezetet árnyék titkosszolgálatként jellemzett.

A Demeter Ervin és dr. Kövér László országgyűlési képviselőket érintő beszélgetéseket dr. Szilvásy György jogtalanul sokszorosíttatta és osztatta szét a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjai részére.

A cselekménnyel az érintettek személyes adatainak védelméhez fűződő érdekeit – közmegítélésüket tekintve – jelentős mértékben sértette.

Dr. Szilvásy György a közölt gyanúsítással szemben panasszal élt, tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.