Baka Andrást ismét meghallgatja az OIT

2009.06. 3. MTI

Hétfőn, zárt ülésen hallgatja meg az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) Baka Andrást, akit a napokban jelölt újra az államfő a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára - írta szerdai számában a Népszava.

Baka András tavaly májusban, amikor először jelölték erre a posztra, már átesett a procedúrán, akkor azonban a testület 7:6 arányban nem támogatta a megválasztását és épp ez volt az indoka, hogy a parlamenti szavazáson a jelölt nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget. A Népszava szerint a mostani eset azért is érdekes, mert ezt Sólyom László nem kérte a véleménnyilvánítási joggal bíró testülettől, az államfő mindössze tájékoztatta döntéséről az OIT-ot.

Havasiné Orbán Máriát - akit az államfő ugyancsak kétszer jelölt a posztra - a testület meghallgatta az első parlamenti szavazás előtt, a második jelölésnél azonban közölték, hogy nem tartják szükségesnek a jelölt ismételt megjelenését, fenntartják a korábbi, támogató álláspontjukat. A lap szerint egyelőre nem tudni, hogy Baka András esetében miért változtattak a gyakorlaton.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
OIT