Mindkét országos kereskedelmi tévének lehetnek tematikus csatornái

2009.06. 5. MTI

Az RTL Klub mellett a TV2-nek is engedélyezné a médiahatóság, hogy tematikus tévécsatornái legyenek - tudta meg az MTI csütörtökön médiahatósági forrásból.

Több tag közlése szerint saját hivatalának adott felhatalmazást az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) arra, hogy a kereskedelmi televíziós csatornák műsorszolgáltatási szerződéseinek kezdődő újratárgyalásakor fogadják el ezt a kérésüket.


Az információ szerint a megbeszéléseken - amelyeket a médiahatóság a hónap végéig le akar zárni - az ORTT el kívánja érni, hogy hétvégi reggeleken, 7 és 11 óra között csak korhatár nélküli produkciók kerülhessenek műsorra, ugyanakkor nem kapott többségi támogatást az a felvetés, hogy a délutáni időszakból soroltassák későbbre (a főműsoridőbe vagy a késő esti sávba) a "kibeszélőshow-kat".


Rényi Ádám, az RTL Klub kommunikációs igazgatója az MTI megkeresésére csütörtökön azt közölte: értesültek ugyan a médiahatóság szakosított adók engedélyezéséről szóló döntéséről, de azt írásban még nem kapták meg, így érdemben nem tudják kommentálni, ám üdvözlik a fejleményt. A TV2 a döntés kézhezvétele utánra ígért nyilatkozatot az ügyben.

  • kapcsolódó anyagok
MÉDIAJOG
ORTT