Filmkalózt mentett fel a bíróság

2009.06. 5. Jogi Fórum / HENT

A pamplonai bíróság szerzői jogok megsértésének vádjában nem találta bűnösnek azt a spanyol férfit, aki több ezer jogvédelem alatt álló filmet és zenei fájlt töltött le illegálisan az internetről. A testület indoklása szerint a vádlott nem haszonszerzési céllal töltötte le, illetve osztotta meg a fájlokat, ezért tevékenysége nem sérti a jogszabályokat – írja a TorrentFreak.

A pamplonai büntetőbíróság felmentette a vád alól azt a spanyol férfit, aki 2003 és 2004 között több mint 3000 jogvédelem alatt álló filmet és több ezer zenei fájlt töltött le az internetről illegálisan, illetve osztotta meg ezeket más felhasználókkal. A bíróság döntésében elismerte ugyan, hogy a vádlott a jogtulajdonosok hozzájárulása nélkül fért hozzá a fájlokhoz, de indokolása szerint ezeket magáncélra használta. A testület szerint mivel a letöltésre és megosztásra nem haszonszerzési céllal került sor, a vádlottnak anyagi haszna mindebből nem származott, ezért tevékenysége nem törvénybe ütköző.


Nem ez volt az első eset, hogy a spanyol bíróságok a letöltők és a fájlcserélők javára döntöttek, mivel a spanyol törvények értelmében csak az vonható felelősségre szerzői jogok megsértése miatt, aki haszonszerzési céllal folytatja tevékenységét. 2006-ban egy a mostanihoz hasonló esetben szintén felmentő ítélet született, egy 2008-as ügyben pedig a bírói döntés nem minősítette jogsértőnek a fájlcserélő honlapok működését.


Mivel az országban legálisnak minősül a fájlcserélő oldalak és programok használata, nem meglepő, hogy nemzetközi szinten kiugróan magas a helyi kalózkodási ráta. A BayTSP 2008-as adatgyűjtése szerint több mint 24 millió szerzői jogvédelem alatt álló fájlt töltöttek le illegálisan a spanyol netezők.


A jogvédő és kormányzati szervek ugyanakkor rendszeresen kritizálják a spanyol kormány liberális magatartását. Az ország a problémás országok között kapott helyet az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Képviselőjének Hivatala (Office of the US Trade Representative, USTR) által összeállított megfigyelési listán, és azon öt ország között is szerepel, amelyek az USA Kongresszusának Kalózkodás Elleni Nemzetközi Testülete (IAPC) szerint komolyan fenyegetik a kreatív ipar biztonságát.

  • kapcsolódó anyagok
SZERZŐI JOG
FÁJLCSERÉLŐK
HENT