Csaknem 8 millió 80 ezer választópolgárt várnak az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti (EP) választáson: a 8 millió 73 ezer magyar választópolgár mellett az EU-tagállamok 5.580, Magyarországon lakóhellyel rendelkező polgára is voksolhat – hangzott el az Országos Választási Iroda (OVI) pénteki, a választási felkészülésről tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján.

Rytkó Emília, az OVI vezetője elmondta: a magyarországi névjegyzékből – amely a választásra jogosultak közhiteles nyilvántartása – összesen 4.900 magyar választópolgárt töröltek a helyi választási irodavezetők, mert más európai uniós tagállamban kívánnak szavazni.

Az irodavezető elmondta azt is, hogy az ország 3.174 településének 11 ezer szavazókörében, valamint 95 nagykövetségen és főkonzulátuson lehet leadni a szavazatokat.

A külképviseleteken történő szavazásra 3.841 választópolgár jelentkezett a törvényes határidőig, a legtöbben, 583-an Brüsszelben voksolnak majd, de sokan jelentkeztek még Londonba (452-en), Münchenbe (153-an), Bécsbe (150-en), Párizsba (149-en), Dublinba (143-an), Luxembourgba (138-an), valamint Berlinbe (137-en). Tizenegy olyan külképviselet is lesz, ahol mindössze egy-két ember miatt kell irodát felállítani. Ezek között van Algír, Buenos Aires, Brazíliaváros, Santiago de Chile, Hongkong, Mexikóváros, Skopje (Macedónia ), Rijád (Szaúd-Arábia), Damaszkusz (Szíria), Bangkok (Thaiföld) és Tunisz (Tunézia).

A külképviseleti választási irodákban való munkára 300 diplomatát készítettek fel. A külképviseleti voksolás költsége az OVI szerint 120 millió forint.

Szavazni csak személyesen lehet, reggel 6 és este 7 óra között, a titkos szavazás feltételei biztosítottak. Azok, akik nem a lakóhelyükön kívánnak szavazni, hanem más magyarországi településen, péntek délután 16 óráig kérhetnek igazolást a jegyzőtől; igazolással szavazni csak a kijelölt szavazókörökben lehet vasárnap.

A mozgásukban korlátozott, beteg választópolgárok írásban kérhetnek mozgóurnát a szavazáshoz. Aki nem kért korábban mozgóurnát, az nem szavazhat ilyen módon akkor sem, ha egy másik, háztartásában lakó választópolgárhoz kiviszik a mozgóurnát.

A választás lebonyolításában 26 ezer köztisztviselő és 33 ezer választott szavazatszámláló bizottsági tag vesz részt. A választáson listát állító pártok 21.316 tagot delegáltak a szavazatszámláló bizottságokba.

A szavazás napján az OVI napközben reggel 7 órától kétóránként közölt részvételi adatokat, és a 17 órás közlés után még 18 óra 30 perckor is adnak tájékoztatást a részvételi adatokról.

A szavazókörök bezárását követően a szavazatszámláló bizottságok elkezdik a szavazatok összeszámlálását, a feldolgozottság állásáról az OVI 22 óráig ad tájékoztatást, majd 22 órakor – amikor már az unió összes szavazókörét bezárták – nyilvánosságra hozzák a választás előzetes eredményét.