Épület- és zárkarekonstrukcióról, működtetési reformról és új biztonsági stratégiáról beszélt a rendészeti államtitkár az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága ellenőrző albizottságának keddi ülésén; Juhász Gábor elmondta azt is: a gazdasági válság miatt új börtön nem épül.

Az igazságügyi és rendészeti államtitkár a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet kőbányai, Venyige utcai objektumában tartott kihelyezett ülésen elmondta: ma a börtönökben 122 százalékos a telítettség, 15.335 embert tartanak fogva a 12.566 fő befogadóképességű intézményekben. A legtöbb elítélt 1-2, vagy 5-7 éves börtönbüntetését tölti, fegyházfokozatban az elítéltek mintegy 27 százaléka van, a legtöbb fogvatartott börtönfokozatú intézményekben tölti jogerős büntetését.

Juhász Gábor tájékoztatása szerint a büntetés-végrehajtásnak évi 41 milliárd forint a költségvetése, ennek mintegy felét a rendszerben foglalkoztatott 8.537 dolgozó személyi juttatásaira fordítják. A bevétel döntő részét az állami költségvetésből kapják, egy fogvatartott napi 8 ezer forintba kerül. A piacvesztés és a gazdasági válság miatt országosan mindössze 3.900 elítéltet tudnak foglalkoztatni 12 gazdasági társaságukban, amelyből 8 ipari, 4 mezőgazdasági társaság.

Az államtitkár elmondta: a törvényi változás miatt új biztonsági stratégiát kell bevezetniük, kiterjesztik a szolgálat kutyahasználatát, zárka- és épületrekonstrukciót hajtanak végre. Juhász Gábor kitért arra: rendkívül jó eredményt értek el a szabadulásra való felkészítésben, és megújítják a személyi állomány toborzási technikát. Racionalizálják a működési költségeket, és egy gépjárműcsere programot is végrehajtanak, de a 100 éves épületek helyett új börtön építésétre a gazdasági válság miatt nincs lehetőség.

Juhász Gábor beszélt arról is, hogy a szaktárca vizsgálja, milyen jogszabály-változtatásokra van szükség annak érdekében, hogy csökkentsék a zsúfoltságot, illetve a költségeket. Példaként említette, hogy az internet segítségével bevezetnék a távtárgyalás és -kihallgatás lehetőségét, így a szállítási költségek minimálisra apadnának egyes esetekben. Vizsgálják annak a lehetőségét is, hogy elektronikus karpereccel lássák el a házi őrizeteseket.

A börtönőrök száma 6.673 fő, legtöbben 6-15 év közötti szolgálai idővel rendelkeznek; csökkent a fluktuáció, ami részben annak köszönhető, hogy jobb fizetést kapnak a dolgozók.

Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet III. objektumában tartott albizottsági ülésen Pajdicsné Csóri Erika főtanácsadó ismertette az állampolgári jogok biztosának a büntetés-végrehajtást érintő elmúlt évi vizsgálati eredményeit. Elmondta: 2007-ben 105, tavaly 99 panasz érkezett az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának Hivatalához. Érkezett olyan panasz is az ombudsmanhoz, hogy egy elítélt más intézménybe való átszállítása után nem tehette le az általános iskola 7. és 8. osztályos vagy szaktanfolyami vizsgáját.

A főtanácsadó felidézte, hogy az országgyűlési biztos hivatalból indított vizsgálatot a fiatalkorú fogvatartottak intézeteiben tapasztalható körülmények feltárására is. Megállapította, hogy a fiatalkorúak elhelyezése több intézményben is közvetlenül veszélyezteti az élethez és az emberi méltósághoz való jogukat, valamint sérti a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemre és gondoskodásra való jogát. Hasonló álláspontját ismertette az albizottság előtt a Helsinki Bizottság képviselője is, kiemelve: 3-4 négyzetméternyi területen kénytelenek tölteni büntetésüket a fogvatartottak.

Juhász Gábor úgy válaszolt: az ország gazdasági helyzete miatt nincs pénz nagyobb helyiségek kialakítására, sőt, mint elmondta, korlátozni fogják a fogvatartottak áramvételezési lehetőségét is, így nem nézhetnek majd tévét a nap bármely időszakában.

A rendészeti államtitkár Szabó Máté ombudsman korábban tett kijelentéseire, miszerint a büntetés-végrehajtás egy páncélozott járműve az intézménynél folytatott vizsgálat után belerohant hivatali autójába, az albizottság előtt kijelentette: az ombudsman fia által vezetett jármű ment neki oldalról egy büntetés-végrehajtási, nem páncélozott furgonnak; az állampolgári jogok biztosának fia hibáját el is ismerte.