Nagy vonalakban egyetértettek a pénzügyi felügyeletek reformjának alapkérdéseiben kedden az EU27-ek pénzügyminiszterei, három tagállamnak ugyanakkor egyelőre fenntartásai vannak a mikroprudenciális felügyeletet ellátó új európai hatóságoknak szánt hatáskörökkel szemben, amelyekkel vitás esetekben döntőbíróként léphetnének fel.

Közeledett egymáshoz az EU tagállamok álláspontja kedden a pénzügyi felügyeletek reformjának kulcskérdéseit illetően, néhány kérdésben ugyanakkor továbbra is fennmaradtak véleménykülönbségek, amelyeket a tanácsülés után kiadott következtetések is tükröznek. A pénzügyminiszterek által elfogadott dokumentum célja, hogy a jövendőbeli struktúra fő kérdéseiben iránymutatást adjanak az Európai Bizottságnak a felügyeleti rendszerről szóló új irányelv javaslatainak kidolgozásához, amelyet őszre tervez Brüsszel. A most elfogadott konklúziók az állam- és kormányfők jövő heti csúcstalálkozója elé kerülnek elfogadásra.

Az EU27-ek pénzügyminiszterei kedden áldásukat adták a javasolt új pénzintézeti felügyeleti rendszer két alappillérére, a makroszintű kockázatok beazonosításával megbízandó Európai Rendszerkockázati Tanács (ESRB) felállítására, valamint a pénzügyi felügyeletek európai rendszerének létrehozására, amely az európai felügyeleti hatóságok és a nemzeti felügyeletek partnerségét teremti majd meg alapvetően a határokon átnyúló tevékenységet folytató pénzintézetek mikroszintű ellenőrzésére. A keddi vitán a makroprudenciális felügyeletről néhány kérdéstől eltekintve lényegében közös nevezőre jutottak a kormányok.

Távolabb vannak a megállapodástól ugyanakkor abban a kérdésben, hogy a nemzeti felügyeletek közötti viták esetén az európai felügyeleti hatóságok (ESA) egyfajta döntőbíróként a tagállamokra nézve kötelező döntéseket hozhatnának-e, miként azt az Európai Bizottság javasolja. Miközben a tagállamok túlnyomó része támogatja ezt az elképzelést, addig három tagország – Nagy-Britannia, Románia és Szlovénia – elutasítja ezt, arra hivatkozva, hogy egy ilyen jogkör beavatkozást jelentene a tagállamok költségvetési hatásköreibe. Mivel ezen a ponton nem volt cél egy politikai megállapodás elérése a kérdésben, a tanácsülésen elfogadott tanácsi közlemény a kisebbségi véleményt is tartalmazza.

Alistair Darling brit pénzügyminiszter sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy országa maximálisan támogatja a nemzeti pénzügyi felügyeletek közötti szorosabb együttműködést. „Elfogadjuk, hogy a jelenlegi rendszeren tovább kell lépni. A Kaupting (izlandi) bank esete is megmutatta, hogy szükség van egy mechanizmusra olyan esetekben, ha egy nagy nemzetközi bank bajba kerül” – szögezte le a brit pénzügyminiszter, aki szerint ugyanakkor nem fordulhat elő az, hogy kívülről a kormányoknak megmondják, hogy milyen fiskális intézkedéseket hozzanak. A pénzügyminiszterek által elfogadott következtetések egyébként explicite leszögezik, hogy az új felügyeleti keretben meghozandó döntések nem korlátozhatják a tagállamokat költségvetési jogköreik gyakorlásában.

Oszkó Péter magyar pénzügyminiszter a tanácsülést követően a BruxInfo kérdésére megerősítette, hogy a kormány továbbra is az egységes európai felügyeleti rendszert tartaná a legcélravezetőbb megoldásnak, ami legjobban megfelelne a magyarországi bankrendszer sajátosságainak. Úgy vélte, hogy a még csak ezután sorra kerülő tárgyalások során meg kell találni azokat a módszereket, amelyek nem korlátozzák a tagállamok fiskális szabadságát, de nem is térítenek el a nemzeti felügyeletek közötti szorosabb együttműködésre vonatkozó céloktól.

A BruxInfónak nyilatkozó illetékesek úgy vélték, hogy a főszabály a jövőben is az lesz, hogy a nemzeti felügyeletek hatásköre lesz elsődlegesen a bankok és más pénzügyi intézmények felügyelete, kivételes helyzetekben – mint amilyenek a páneurópai pénzintézetek – ugyanakkor megjelenik az európai „döntőbíráskodás”, ami mindenképpen előrelépést jelent a jelenlegi szabályokhoz képest. Mint ismeretes, Magyarország szerint a határokon átnyúló tevékenységet folytató bankok és biztosítók jelenlegi felügyeleti rendszere végső soron a küldő ország felügyeletének kezébe adja a döntés jogát, megkötve a fogadó ország hatóságainak a kezét. Érdekesség, hogy Szlovákia és Csehország például ugyanebből a helyzetből más következtetésre jut: ők ugyanis úgy vélik, hogy a nemzeti pénzügyi felügyeletek elsődlegessége jelent csak garanciát arra, hogy a nagy nyugat-európai pénzintézetek nem vonják ki egyoldalúan a tőkét például az országból. Egy szlovák forrás ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy Pozsony szigorú szabályozással, például magas likviditási mutatók előírásával biztosította azt a pénzügyi válság idején, hogy az Erste Bank és más nyugati pénzintézetek ne vonják el helyi leányfiókjaiktól a tőkét.