Helyben hagyta csütörtökön a Legfelsőbb Bíróság (LB) azt az Országos Választási Bizottság (OVB) által hozott határozatot, amely szerint kampánycsendet sértett a Magyar Televízió Euro-taxi című műsora, amelyben az európai parlamenti választás napján Kovács László, az MSZP volt elnöke, az Európai Bizottság jelenlegi adó- és vámügyi biztosa volt a vendég.

A LB az MTI-hez csütörtökön anonimizáltan juttatta el jogerős végzését. Az Országos Választási Bizottság határozatai között azonban fellelhető a bíróság által vizsgált határozat, amelyből kiderül, hogy az MSZP egykori elnökével, Kovács Lászlóval készült interjú miatt állapított meg kampánycsendsértést a testület.

Az MTI hétfői, az OVB üléséről szóló tudósítása szerint a műsor miatt Nyitrai Zsolt (Fidesz) jelentett be kifogást, arra hivatkozva, hogy Kovács László volt szocialista külügyminiszter személye oly módon forrt össze a választáson jelölő szervezetként induló MSZP-vel, hogy megjelenése egy országos műsorszolgáltató műsorában egyértelműen a párt népszerűsítését szolgálja, vagyis kampánytevékenységet valósított meg.

Az OVB a kifogásnak helyt adott, megállapította a kampánycsendsértést, és ezt a határozatát hagyta helyben az LB.