Az Országos Választási Bizottság (OVB) jogsértő módon nem bírált el egy kifogást az európai parlamenti (EP) választás idején – állapította meg felülvizsgálati eljárásban hozott végzésében kedden a Legfelsőbb Bíróság (LB).

A bíróság az OVB határozatát a felülvizsgálati kérelem által érintett részében megváltoztatta, a kifogásnak részben helyt adott és megállapította a jogsértést.

Az indoklás szerint egy magánszemély június 8-án kifogást nyújtott be, azt sérelmezve, hogy az OVB egy panaszt nem a törvény által előírt határidőn belül tárgyalt (hanem a határidő lejárta után egy órával kezdődött ülésen) és a bizottság elnöke a június 7-i ülés végén nem határozta meg a következő ülés időpontját. Azt kérte, hogy állapítsák meg a jogsértést és az OVB-t tiltsák el a jogsértéstől.

Az OVB június 10-én kelt határozatában a kifogást elutasította, a magánszemély emiatt fordult az LB-hez, kérve, hogy a bíróság változtassa meg a határozatot és a kifogásnak adjon helyt. Álláspontja szerint a kifogás elbírálására nem a törvényes határidőn belül került sor, emellett a választási eljárásról szóló törvény alapelveibe ütköző módon az OVB elnöke mulasztást követett el, amikor nem tette lehetővé a kifogás három napon belüli elbírálását.

Az LB megállapította, hogy a felülvizsgálat iránti kérelem alapos volt, a kérelmező megalapozottan hivatkozott a határidőket előíró jogszabályra, ám a jogsértés az ügy érdemi elbírálására nem volt kihatással. A bíróság nem látott lehetőséget a jogsértéstől való eltiltásra, mivel a testület saját magára nézve kötelező határozatot nem hozhat.

A kérelmező alaptalanul hivatkozott arra, hogy a határidő elmulasztása az alapelveket is sérti. A kifogás elbírálására sor került, azaz az OVB ellátta a feladatát, a határozata elleni jogorvoslatot biztosította, az eljárási késedelem az ügy érdemére nem hatott ki – olvasható a végzésben.