A jövő év közepétől a lejárt pénztartozásokat elektronikusan, a közjegyzők közreműködésével lehet – fizetési meghagyással – beszedni, sőt az egymillió forintnál kisebb pénztartozáshoz csak így juthat hozzá a jogosult, többek közt a vállalkozás is – tartalmazza a parlament által hétfőn elfogadott törvény.

A fizetési meghagyás az adós olyan felszólítása fizetésre, amelynek a közokirati forma ad nyomatékot. Azután az adós vagy respektálja azt, vagy nem.

Az utóbbi időben évi 400 ezer fizetési meghagyás indult évente a bíróságok előtt – olvasható a törvény indoklásában. Ez év elejétől az egymillió forint alatti pénzkövetelést csak így lehet érvényesíteni, a felett válaszható a per is. Az új törvény célja az, hogy a fizetési meghagyásokat gyorsabban, 3-15 nap alatt intézzék el, jórészt a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) által kiépítendő elektronikus rendszer segítségével. A fizetési meghagyások kibocsátása tehát a bíróságoktól átkerül a közjegyzőkhöz. Az MTI bírósági forrásból úgy értesült, hogy nem volt teljes egyetértés a változásban, miután az ügy amúgy is a bíróság előtt folytatódik, ha az adós ellentmond a fizetési meghagyásnak.

A törvény kimondja, hogy lejárt pénzkövetelés fizetési meghagyással is érvényesíthető, sőt egymillió forint alatt kötelező ezt választani. Fizetési meghagyást elektronikusan, írásban és szóban is lehet kérni a közjegyzőknél, de a jövő év közepétől az elektronikus forma lesz a jellemző. Ezért a jövő március végéig tesztüzemi szintre kell hoznia a kamarának az elektronikus rendszerét.

Ha az elektronikus rendszernél maradunk, akkor a közjegyzők között ez osztja szét a beérkező fizetési meghagyásokat. A beadás elektronikus űrlapon, minősített elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátva történik. Aki ügyvédet vesz igénybe, az csak elektronikusan adhatja be a fizetési meghagyását. A határidők akkor kezdődnek, amikor az eljárási díj megérkezik a MOKK számlájára.

A közjegyző a beérkezett dokumentumot haladéktalanul, de legfeljebb 3 munkanapon belül rögzíti a kamara rendszerében. A MOKK vagy kinyomtatja a dokumentumot és úgy kézbesíti az adósnak, vagy elektronikusan teszi meg azt. Cégeknek 2011. július 1-től csak elektronikusan lehet kézbesíteni a fizetési meghagyást, de bárki kérheti a jövő év közepétől, hogy elektronikusan kapja meg a hivatalos iratokat – ezt külön törvény szabályozza.

Az elektronikusan beérkező fizetési meghagyást három munkanapon belül kell kibocsátani (papír alapon a határidő 15 nap). A kötelezett a kézbesítést követő 15 napon belül élhet ellentmondással a közjegyzőnél. Ha ezt nem teszi, akkor a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, és olyan a hatálya, mint a jogerős bírósági ítéletnek. Az ellentmondás viszont perré alakítja át a fizetési meghagyást. A közjegyző ilyenkor kinyomtatja a MOKK rendszerében lévő dokumentumokat és 15 napon belül megküldi az illetékes bíróságnak.

A kamara eljárási díjat szed a fizetési meghagyások után, ezek legfeljebb felét szétosztja a közjegyzők között (erről miniszteri rendelet intézkedik majd), míg a másik felét a maga működtetésére fordítja. A díj alapja a pénzkövetelés összege, annak 3 százalékát, de minimum 5 ezer és maximum 300 ezer forintot kell befizetni. Ha fizetési meghagyással kiszabott pénzbírságra kér valaki részletfizetést, akkor 1 százalék az eljárási díj, de legalább 5 ezer és legfeljebb 15 ezer forintot kell fizetni a közjegyzőnek. Az elektronikus fizetési meghagyásnál bankkártyával, a papír alapúnál postai csekkel lehet fizetni.

Ha a jogerős fizetési meghagyásra nem fizet az adós, akkor következik a végrehajtás. Ezt viszont csak elektronikusan lehet kérni, erre 10 éve van a jogosultnak. A végrehajtási lapot a MOKK elektronikus közokiratként állítja ki, és szintén elektronikusan küldi meg a Magyar Bírósági Végrehajtó Kamarának.